http://rfb-katerinaslife.blogspot.com/

http://rfb-katerinaslife.blogspot.com/
http://rfb-katerinaslife.blogspot.com/
http://rfb-katerinaslife.blogspot.com/
http://rfb-katerinaslife.blogspot.com/
http://rfb-katerinaslife.blogspot.com/


Íme az új blogom! Új név, új téma! :D
Hogy ezzel a bloggal mi lesz?! valószínűleg átfog költözni az új nevem alatt szereplő blogok listájára és nyáron folytatni fogom :)
De addig is itt az új blogom, rendszeres frissel!!!! :)))

XOXO, Naomi(ex AnnaLynne95)

Egy kis ajándék egy-két embernek!

Tudom, hogy most sokan "elpártoltatok" tőlem, de remélem, hogy lassacskán visszatértek :)

Tudom, hogy ez lehet h butaság, de megbízom bennetek annyira, hogy ne tegyetek velem rosszat.

Szeretném, ha ők megadnák nekem az e-mail címüket, mert szeretnék nekik egy kis ajándékot adni:

• csillus.
• (L)Friday(L)
• Angee
• rosalie 0328
• Nonii
• ߀ŁŁ$
• Varga Zsuzsanna
• Nika:)

Na szóval lécci adjátok meg az e-maileteket, ott leírom, hogy mi lenne a meglepetés.

báár igazából annyira örülök, hogy újra vannak olvasók, bár egyenlőre úgy tűnik csak páran, de nemszámít.

bárki aki megadja az e-mailjét megbeszélem vele, mert van egy kis újdonság a tarsolyomba.

annyit mondok, hogy végre megírom a saját regényemet :))

üdv :)

2.könyv - kis morzsák az 1.fejezetból

Most sajnos csak ennyivel szolgálhatok, de remélem eléggé megleptelek titeket... :)

Remélem kapok némi visszajelzést és nem vesztettem el a bizalmatokat :) nagyon reménykedem...

szóval tessék

* * * *

ajánlott zene: http://www.youtube.com/watch?v=3LubQp3fpgo

Igen. Láttam Elena szemében azt a tüzet. A legszomorúbb, hogy akkor, amikor felhoztam Stefant. Láttam a szemében fellángolni, az eddig magában eltemetett titkolt szerelmet. Még mindig szerette. Sóvárgott utána. Szörnyen fájt. Nem tudok ezzel a ténnyel mellette élni…

2 nap múlva…

„Egy időre elkell mennem, nem tudom mikor jövök vissza. Addig is mindig lesz valaki, aki vigyáz majd rád… Remélem boldogulsz majd nélkülem…”

Ahogy újra és újra végigolvastam a sorokat, egyre elhalványodtak előttem a betűk, aztán már csak a fehér lapocskát tudtam kivenni, majd a lap közepére cseppent egy sós nedv, mely a fájdalmam kipréselt kis darabja. Remegni láttam kezeimet és kezdett eluralkodni a pánik. Csak egy járt a fejemben, egyetlen egy mondat: „Ő is elhagyott”

Tudtam, ismertem őt. Ha visszajönne, akkor személyesen egy cinikus vicc kísértetében búcsúzott volna el. De… Ez a végleges búcsút jelentette. Egyre jobban remegtem és eluralkodott rajtam az üresség és mellé társult a düh is. Tudta, hogy szükségem van rá. TUDTA! És ennek ellenére itt hagy, magamra hagy… Miért?! Nem találtam ép ésszel választ erre… Rögtön az jutott az eszembe, hogy felhívom. Rögtön nyúltam a telefonomért is a zsebembe, majd megkerestem Damon-t és megnyomtam a ’Hív’ gombot. Kicsörgött… Majd a díványon hallottam valamit rezegni, majd a hang is rákezdett. Itt hagyta… A telefonomat a földhöz vágtam dühömben és a földre rogytam…

* * * *

szóval remélem kapok néhány kommentet :$ :))

imádlak titeket(LLL)

jóéjt és jó bulit holnap :))

remélem a zene is tetszett, jöhet visszajelzés, hogy fejezetek előtt legyen zene -e vagy sem?! :DD

2.könyv - Prológus

Pár hónappal később...

Reggel igazán felfrissülten ébredtem. Bár már rengeteg idő telt el, hogy Stefan elment Katherinnel, mégis féltem, hogy visszajön és az utolsó mentsváramat is elveszi tőlem. Igen, tudom, hogy ez most egészen furcsán hangzik, de az utóbbi időben egészen jól megvoltam Damonnal, semmi új vámpír, semmi támadás, és már a nyári szünet is a nyakunkon volt. Az pedig magától értetendő volt, hogy az iskola tart évzáró bált. Damon egészen emberi lett, és külön köszönet, hogy egyáltalán nem volt nekem most több mint barát. Adamről nem hallottam hál’ Istennek. Egészen boldognak mondanám magam. Bonnieval és Caroline-al is sokat voltam mostanában együtt. Eldöntöttük, hogy segítünk megszerezni a bált. Ami feltűnt, hogy mostanában Bonnie sokat van Tylerrel ami nagyon, sőt még annál is jobban meglepett. De bevallom őszintén, már Bonniera is ráfért egy fiú. Túl sokat foglalkozott a varázslással. Jenna pedig… hát ő… khmm…, hogy is mondjam, elvan Alariccal.

A mai nap is eltelt, mint ahogy mostanában lenni szokott. Nevetgélve léptünk ki az iskola udvarára, amikor megláttam Damont, amint integet a kocsijának támaszkodva. Én még gyorsan elbúcsúztam a lányoktól és odamentem Damonhoz.

- Üdv, kedves idegen. – mondtam mosolyogva, közben pedig hunyorogva kerestem tekintetét a napszemüvegen keresztül, mire ő azt letolta orrára és rám kacsintott.

- Mire fel ez a jókedv? – kérdezte majd nyitotta nekem az anyósülés ajtaját.

- Élvezem a napsütést és a büntetlen szabadságot… - ha jól láttam Damon elfojtott egy nevetést, amiből kisebb kuncogás lett.

- Arra gondoltam, miután tan…

- Bulizni van kedvem! – jelentettem ki ellenvetést nem tűrően.

lett - Mi lett veled veled Gilbert lány?? Hová vitted a régi Elenát és mit tettél vele? Várj, tippelhetek?! Agyátültetés?? – kérdezte, majd becsapva a saját oldalán az ajtót, beindította a motort és indultunk is. A hajamba belekapott a szél, és úgy éreztem magam, mintha extázisba estem volna.

A kocsiban egy ritmusos bulizós dal szólt, én pedig arra ráztam a hajam. Annyit vettem csak észre a külvilágból, hogy Damon többször is rám néz és nevet. Még bőven a zene közepénél tartottam, amikor a motor leállt és a zene elhallgatott.

- Ezt most miért kellett?? Legalább hagyhattad volna a szám végéig… - mondtam durcásan. A következő pillanatban már nyitódott is az ajtó az oldalamon. Akkor vettem csak észre, hogy a Salvator laknál vagyunk.

- Ööö, Damon! Nem tudom, hogy a te világodban milyen értelmet nyer az a szó, hogy bulizás, de nekem, abszolúte nem ezt… - mutattam a hatalmas régimódi villára.

- Hát kedvesem, el nem tudod képzelni, milyen bulikat tartok én itt esténkét… - mosolygott rám huncutul…

Mostanság nem volt szokatlan, hogy ennyire közvetlen volt a kapcsolatunk Damonnal. Rengeteget vicceltünk és hülyéskedtünk. Sosem használt ki egy alkalmat sem, pedig a régi Damon megtette volna. Azt hiszem én is új lettem és Damon is. Az is lehet, hogy ez csak a nyár hatása… ki tudja?!
Bementünk a házba én ledobtam a táskám és a kis nyári dzsekimet a hatalmas díványra, majd lehuppantam én is ruhám és táskám mellé. Majd nevetve néztem Damonra...

- Mit csináljunk?? – kérdeztem, mostanság sokszor. Volt olyan is, hogy DVD-ztünk – ugyanis Damon egy olyant is beszerzett, egy plazma TV mellé – volt amikor csak zenét hallgattunk, vagy épp emlékeket idéztünk fel, vagy épp társasjátékoztunk, bár ez nem mindig sült el jól, amikor Damon valami igazán intim kérdést vagy kérést tett fel. Nem igazán számított, csak, hogy jól érezzük magunkat.

Damon az italos pultjához ment, ami mostanában igen csak bővült.

- Te is iszol valamit? – kérdezte majd töltött egy pohár Whiskey-t magának, majd a második pohárba is öntött, meg sem várva válaszomat, majd oda adta nekem.

- Akkor most „Ki részegedik le előbb?” játékot játszunk?? Tudod jól, hogy abban nagyon jó vagyok – mosolyogtam huncutul Damonra.

- Abban biztos vagyok, gondolkodtam, hogy megnézhetnénk valami vámpíros filmet… - nevetett nagyot.

- Ez igazán érdekes… olyant még nem néztünk… - filozofikusan a nem létező szakállamat kezdtem el vakargatni.

- Most, hogy már így felhoztad, kénytelen leszel végignézni velem az ’Alkonyatot’. – mondtam végül komolytalanul nevetni.

- Ohh! Ajajj, azt hiszem most nagy fába vágtam a fejszémet… - nevetett velem a díványon.

* * * * * * * *

Prológusnak egy ilyen kis bevezetőre gondoltam, remélem már várjátok és olvasni is fogjátok tovább a blogot :))

ÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉS, IGEN!

Igen! Tudod, hogy augusztus elsejére ígértem a következő fejit. Hát azóta rohadt sok idő telt el és nem tudom elégszer a bocsánatotokat kérni! DE!!!!! Még nagy valószínűséggel felkerül egy amolyan prológus, egy kis bevezető a 2. könyvhöz. Nagyon remélem, hogy akik eddig olvasták, azok kitartottak mellettem és ismétlem önmagam de nagyon, sőőőőt NAAAAGGGGYYYYOOON köszönöm nektek. Millió csók, Boldog Karácsonyt utólag és BUÉK!!!

UÍ.: egy másik vámpírnaplós fanfices oldalon olvastam egy elég érdekes dolgot, és úgy gondolom, lehet h ti is kaptok olyant. Hogy kicsit felcsigázzalak benneteket, arra gondoltam írok (persze csak ha időm engedi) egy karácsonyi különkiadást. Persze azoknak a részeknek semmi köze nem lesz ehhez a sztorihoz, azok kívül, hogy az is TVD-s lesz :DDD

Hát remélem maradt pár olvasó, imádlak titeket (LLLL)

És egy kis ízelítő:

"A kocsiban egy ritmusos bulizós dal szólt, én pedig arra ráztam a hajam. Annyit vettem csak észre a külvilágból, hogy Damon többször is rám néz és nevet. Még bőven a zene közepénél tartottam, amikor a motor leállt és a zene elhallgatott.

- Ezt most miért kellett?? Legalább hagyhattad volna a szám végéig… - mondtam durcásan. "

12.fejezet - Kiismerhetetlenség

Nagyon erősen szorított, nem is kaptam levegőt. Pár pillanat múlva már nem éreztem a szorítását, de nekivágódtam egy – talán – fának. A hátamban éles nyilallást érzetem, a szemeimet úgy csuktam le, mintha kötelező lett volna.

* * * *

A levegő simogatta az arcomat, s a napfény enyhén szúrta a szememet. Párat pislogtam, mire ki tudtam nyitni a szemem. A fejem eszeveszettül fájt és a hátam minden egyes porcikája nyiladozott. Megállapítottam, hogy egy kocsiban ülök és ennek a ténynek a hevében gyorsba kapcsoltam és olyan gyorsan fordultam, hogy eléggé megszédültem és – azt hiszem – Damon ölében landoltam. Hirtelen lefékezett én pedig ijedten támasztottam magam és másztam vissza a helyemre. Kérdőn és mérgesen indította újra a kocsi motorját.

- Épp próbálok menekülni ezelől a kibaszott vámpír elől, te pedig hátráltatsz…

- Csak… csak megijedtem. – mondtam ijedten.

- Érthető. Minden rendben? – kérdezte és szemével engem vizsgálgatott.

- Fáj a fejem és a gerincem, meg szédülök is egy kicsit. – mondtam rekedtes hangon.

- Most nem lenne jó ötlet kórházba vinni a vér miatt, de mindenképp meg kéne néznie téged egy orvosnak.

- Jól leszek. – mondtam már 1 éve ugyan ezt, és eddig egyszer sem tartottam be.

- Akkor legalább had nézzem meg én… - mondta kicsit kelletlenül, de a szemembe nézett.

- Öööö… - csak ennyit tudtam kinyögni.

- Ne félj, csak a csontjaidat nézem meg és ha esetleg valamelyik eltört, én tudok segíteni.

- Mégis hogyan? - néztem rá érdeklődően.

- Vámpír vér. – mutatta fel a csuklóját és nagy vigyor terült el az arcán.

- Ááá. – esett le az a bizonyos tantusz.

- És mi van ha pár perc múlva balesetezünk és meghalok a véreddel a szervezetemben?! – kérdeztem okoskodóan.

- Pech, neked. Nekem szerencse, lesz egy vámpír csajom… - mondta és elkezdett nevetni saját „viccén”.

- Katherine pótlék lennék, vagy tán tévedek? – kérdeztem cinikus gúnnyal a hangomban.


Erre nem felelt semmit. Ezzel a kérdéssel zártuk le a beszélgetést és egészen egy kis házig meg sem szólaltuk.


- Itt vagyunk. – mondta és már nyitotta is az ajtót.

- Mégis hol van az-az itt? – kérdeztem nyűgös hangon.

- Egy kedves barátomnál… - mondta titokzatosan.

- Egy újabb boszorkány szerelem, esetleg egy átváltoztatott ribanc? – kérdeztem gúnyosan…

- Elena, te mocskos szájú… - nevetett gúnyosan.

- Jó hagyd abba. – mondtam és elindultam. Rossz döntés volt, mert nem tudtam hova is tartok…

- Merre-merre kiscsillag? – kérdezte egy idegen hang, rá pillantottam és sütött róla a szexuális vágy…felém…

- Damon, ha ezt Katherine meglátná… - mondta és füttyentett egyet.

- Ki az új szerzeményed? – nevetett fel öblös hangon.

- Adam! Régi jó barátom. Bemutatom egy barátomat, Elenát. – mondta Damon, eközben pedig Adam a kezemért nyúlt, ha jól láttam megszagolta, majd kézen csókolt.

- Adam Croweld, tiszteletére. – mondta udvariasságot tetetve.

- Elena… - haboztam pár pillanatig – Gilbert. – mondtam végül kissé elhalkulva.

- Miért jöttél drága jó barátom? – kérdezte kicsit gyanúsítgatón Damon-tól, az a bizonyos Adam.

- Lenne egy tartozás, amit most megadhatnál… - mondta titokzatosan Damon, majd elhúzta barátját egy kicsivel arrébb.


Sajnos a további beszélgetést nem hallottam, de mindketten vigyorogva jöttek felém. Kicsit megijesztettek. Nevetni is elkezdtek, bárfogalmam sem volt miért. Adam jött oda hozzám és kézen fogott. Persze én rögtön elhúztam a kezem, Damon jött oda és most ő fogta meg a kezem. Tőle nem húztam el, most annál jobban féltem Adamtől. Damonnal kézen fogva mentünk a kocsihoz. Beültünk és már mentünk is tovább. Rájöttem,hogy Damon-t nem lehet kiismerni. Szükségem van egy ismerős emberre. Akit ismerek. Szükségem van Stefanre…

* * * *

Nagyon köszönöm, hogy ilyen türelmesek voltatok és most meghoztam az új fejezetet. Pontosan Augusztus 1-jére :) szóval a fejezet vége hagy maga után némi mondanivalót. Mivel annyian nyúztatok Stefannal, hogy újra rendeztem a fejemben a gondolatokat és kicsit változtatok a dolgokon. Szóóval, arról lenne szó, hogy hamarosan jönnek a Stefanos részek és remélem, hogy most sokan örülnek. Aki TeamDamon-os az se csüggedjen, mert lesz bőven ő is :DD Úgy gondoltam, hogy itt lenne vége úgymond az "ELSŐ KÖNYV" -nek. Szerintem jó kis befejezés, pont mint a TVD 1 évadának befejezése. Sok megválaszolatlan kérdés és sok kérdőjeles érzelem volt ebben a "könyvben". Nemsokára hozom a kövit, de kicsit most rá kell hangolódnom Stefan módra :DD szóval hamarosan frriiisssss :)

milliópusziiiii.

AnnaLynne95

VÉGRE 2.ÉVADOS VIDEÓÓÓÓÓÓÓÓ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! (kivételes bejegyzés)

Nagy nehezen jutottam géphez szóval gyorsan írom is miért jöttem.

http://www.vampired.org/index.php?subaction=showcomments&id=1280224587&archive=&start_from=&ucat=2&

nézzétek meg ezt a linket! Köszönet érte a VampireD szerkesztőjének, aki leforditotta nekünk magyarra.

Nagyin izgi és most épp sikongatok:D

nemsokára jön friss annyit tudok h augusztus eleje-közepe felé.

a díjakat köszönöm,hamarosan ki is teszem őket

http://www.vampired.org/index.php?subaction=showcomments&id=1280224587&archive=&start_from=&ucat=2&

http://www.vampired.org/index.php?subaction=showcomments&id=1280224587&archive=&start_from=&ucat=2&

http://www.vampired.org/index.php?subaction=showcomments&id=1280224587&archive=&start_from=&ucat=2&

http://www.vampired.org/index.php?subaction=showcomments&id=1280224587&archive=&start_from=&ucat=2&

gondolom ebből rájöttetek melyik linkre kell kapcsolni :D

idiótabarommmilliópuszi. AnnaLynne95

úristen még most is sikítok!!!!!!!!!!!!!

11.fejezet - Elhidegülve...

Íme itt az újabb fejezet. Tudom, hogy most egy hosszabb fejezetet kellett volna hozni, de ez egy inkább átvezető rész volt. Remélem azért tetszik majd! :)

* * * *

Hirtelen, visszakozva léptem el Damontól, mintha tűzbe nyúltam volna. Megijedtem, hogy az álom kezd egyre valóságosabb lenni…

- Átmegyek Boonie-hoz. – mondtam sietősen és már szedtem is a virgácsimat és rohantam ki az ajtón.

A sebességet nagyobbra vettem és szaladni kezdtem, mikor rájöttem, hogy Boonie még iskolában van. Nem mehettem hozzá és nem tudtam kihez mehetek még. Vajon hova nem hívták még be az új vámpírokat?! Elég sokat gondolkodtam, hova is mehetnék, de arra jutottam, hogy nincs olyan hely, amit biztonságosnak tartok, kivéve…

- Nincs otthon. – rágcsáltam a számat és szememet a földön legeltettem.

Felnéztem és láttam, hogy Damon int a fejével, hogy menjek be. Így is tettem. Bementem abba az óriási nappaliba és belehuppantam a kanapéba. Ott ültem, mint valami szobor és töprengtem. Damon a velem szemben álló fotelben ült és engem nézett. Nem igazán akartam megszólalni, ő sem tett semmit. A csend kezdett egyre kínosabb lenni és mivel Damon nem akart megszólalni, nekem kezdett kezdeményeznek…

- Ööö… - Gratulálok Elena! Te és a bő szókincsed!!! – Van valami kajád? – nem jutott jobb az eszembe…

- Nincs. Rendelhetsz… - mondta semlegesen, de még hozzá tette – de elmehetünk a Grill-be.

- Rendelek. – mondtam és elővettem a telefonom.

- Te kérsz valamit? – néztem rá most először…

- Ha lehet instant vért kapni… - mondta gúnyosan.

Ez a válasz eléggé megijesztett… Már elég rég nem evett és én itt vagyok, neki felkínálkozva…

- Bocs, ha megijesztettelek. – mondta és elindult fel az emeletre.

Én még mindig ott ültem a kanapén és néztem magam elé… Nem tárcsáztam, nem is gondolkodtam, nem is csináltam semmit. Valaki kopogtatott, én pedig automatikusan mentem kinyitni az ajtót. Amikor kinyitottam, egy férfi állt előttem, elkapta a nyakam és elkezdett kirángatni az ajtón…

* * * *

Na hát most lehet megint dühösnek lenni rám, mert 1.Függővég 2.Nagyon rövid lett. Nagyon bocsi, tényleg, de most direkt lett ilyen hosszúságú. Szóval kérem a 12-13 komit. Az előzőnél sajna nem volt meg, de most nektek akarok jót. Ma derült ki, hogy holnap utazom 16.30-kor Szegedre, majd vasárnap utazom Erdélybe. Hétfőn érkezem meg és szerintem kedden sikerül új rész feltennem. Ezek után az lesz, hogy (!)KEDDEN ÉS PÉNTEKEN LESZ FRISS(!)
Nagyon köszi a türelmeteket. :)

milliópusziiii.

AnnaLynne95

1000 látogató!

Egyik pillanatban még "csak" 99...akárhányan jártak az oldalon és mire feltettem a 10.fejezetet, már 1008-on van a mutató. Nagyon nagyon köszönöm a sok látogatót és a rengetek komit és a rendszeres olvasók is apránként gyülekeznek. Azzal próbálom köszönetemet és tiszteletemet nyilvánítani, hogy fejlesztem író és képzelőerőmet és megpróbálok minél hamarabb újabb fejezeteket hozni. :)

szóóval még egyszer nagyon-nagyon köszönöm! (LL)

IMÁDLAK TITEKET TELJES SZÍVEMBŐL!

milliópuszii. AnnaLynne95

10.fejezet - A problémák újabb problámákat szülnek...

Itt az új fejezet. Most megpróbálok minél többet hozni, mert a hét vége felé elutazom és nem tudom mikor kerülök gépközelbe. Remélem elnyeri a tetszéseteket ez a fejezet, nekem ez most nem annyira tetszik, mint a többi. Itt inkább az érzelmek kerülnek előnybe és a cselekmények a háttérbe... Ez a fejezet a TEAM DAMON-osoknak kedvez, remélem tetszeni fog nekik :)

* * * *

Még jó, hogy Damon fogta a kezem, mert idejében eltudott kapni, mivel egyensúlyomat elvesztve és eszméletemet is pár pillanatig elvesztve a földre rogytam. A könnyek magától kezdtek el hullani és saját magamon is meglepődtem mostanában mennyire sokat sírok és mennyivel érzékenyebben kezelem a dolgokat. Nem tusom megérteni a viselkedésemet. Talán az a sok stressz és Katherine, meg Stefan, meg ez az egész Damon-os ügy. Meg most ez az egész új vámpírok és… Azt hiszem ismét oda kerültem, hogy csak Damon tud segíteni…

- Elena! Elena! – szólítgatott nevemen Damon. Néhányszor megrázogatott, de éreztem, hogy nem a padlón, hanem valami puhán fekszem. Kicsit felemelkedtem és láttam, hogy a nappaliban fekszem a kanapén.

- Damon! – mondtam elhaló hangon és a máskor tiszta hangom, most hörgőn zengett.

- Ugye jobban vagy? – kérdezte és megsimogatta az arcomat. Ismét megrezzentem érintésétől.

- Figyelj, nem kell félned az új vámpíroktól. Megkérem Jeremy-t és Jenna-t, hogy senkit, ismétlem, senkit ne hívjanak be. Megpróbálom megtudni, hogy kik azok és a legfontosabb kérdés, ki a franc változtatta át őket… - mondta és még mindig simogatta a karomat.

Egyik karomat felemeltem és átfogtam Damon felsőtestét és magamhoz öleltem. Eléggé meglepődött, sőt egyáltalán nem tudta, hogy mit is akarok. Én is meglepődtem, de muszáj volt éreznem, hogy valaki vigyáz rám és az nem más, mint Damon.

- Az lesz a legjobb, ha most haza mész… vagyis haza viszlek. – javította ki magát.

- NEM! – vágtam rá habozás nélkül.

- De mindenki aggódik érted. Bonnie hívott is. – mondta és odaadta a telefonomat.

- Nem akarom, hogy megijedjen, de később mindent tisztázok vele.

- Akkor is azt tartom ésszerűnek, ha hazamész és nem én leszek a rossz, gonosz Damon bácsi, aki minden szirszarba belerángat és még nála is alszol…

- Figyelj! Ha azt akarom, hogy itt maradjak akkor itt maradok, ha nem akkor elmegyek.

- DE NEM ÉRTED, HOGY FÉLTELEK?? – kérdezte már idegesen kiabálva és járkálva a kanapé körül.

Meglepett amit mondott. Nem tudom mi köze van ehhez a dologhoz.

- Nem tudok úgy harcolni, hogy közben téged figyellek és vigyázzak rád…

Én még mindig csak fura fejjel figyeltem a körülöttem történő cselekményt és megpróbáltam felfogni mit is magyaráz nekem Damon. Nagy nehezen feltámolyogtam a kanapéról, amiből mit sem vett észre Damon, mert közben még mindig buzgón érvelt, hogy miért nem maradhatok nála. Felálltam és odavánszorogtam Damonhoz és átöleltem. Fogalmam sincs mi ütött belém és Damon is ezt könyvelhette el magában. Mindketten furán éreztük magunkat még talán kényelmetlenül is. Bár Damon-t sosem láttam zavarban, de most, ebben a helyzetben eléggé úgy tűnt, nagyon is zavarban van. Ott álltunk, én öleltem őt, ő ölelt engem és kizártuk a külvilágot. Megfordult a fejemben, hogy ha lehetne, most örökre megállítanám az időt és így maradhatnánk mi ketten, ölelkezve.

*

*DAMON SZEMSZÖGE*

Nagyon meglepődtem, amikor Elena ölelt át, gyönge testével. Annyira erőt adó volt és jól esett. Nem tudtam letagadni magam előtt, hogy most már biztos vagyok benne, hogy köztünk több van, mint barátság. És ezt ő is érzi, mégsem tesz ellene…

* * * *

Nah hát az előzőnél a komit elég hamar összegyűltek ezért úgy gondolom, hogy most minimum 12 vagy 13 komit kérek. Remélem nem sok és remélem tetszeni fog ez a fejezet. Lehet túl érzelgős lett és nem fog tetszeni,de remélem, hogy azért vannak kivételek... Nem lett valami túl hosszú, de 1.Siettem. 2.Késő van és fáradt vagyok 3.Meglett a 10 komi. 4.Megpróbáltam a kedvetekre tenni.

~ Mellesleg elkezdtem írni egy újfajta sztorit, amit még nem akarok egy ideig publikálni, szóval csak szólok, hogy kb. júli közepén felkerülnek majd a bevezető fejezetek. :) Remélem örültök és azért ez is időbe telik, szóval legyetek türelmesek :)

millióópuszii. && sok-sok köszönet az olvasóknak! :) Hamarosan 1000 látogatóó! :D ^^

AnnaLynne95

9.fejezet - Rémület

Ahogy ígértem az új fejezet ma. :) remélem tetszeni fog.

* * * *

Nagyon megijedtem, amikor Damon elmondta mit gondol. Soha nem gondoltam volna, hogy bármit is érez irántam… vagy legalábbis megfordult a fejemben, de nem gondoltam volna komolyan.

- De mégis mit? – kérdeztem remegő hanggal, a szememben könnyen gyülekeztek, de próbáltam elfojtani a sírást.

- Nem tudom Elena. Engem is meglep és magam sem értem mit is érzek, de tudom, hogy van valami közöttünk, valami kapcsolat vagy több, tényleg nem tudom…

Nem igazán tudtam erre mit mondani. Sokként ért az, amit mondott.

- Damon. Szeretném, ha most elmennél. – mondtam közönyösen, azt hittem így magabiztosabb hangvételű lesz a mondandóm, de nem így történt. Ugyan úgy hallatszott benne a félelem a keserűség és a szomorúság.

Damon felállt az ágyamról és kiment az ajtón. Amint kilépett rajta, könnyeim utat törve, záporként hullottam a frissen mosott ágyneműmre. Nem tudtam mit csináljak, vagy, hogy egyáltalán értem –e ezt az egészet, de biztos voltam benne, hogy az előzőleg feltűnt félelem nem volt alaptalan. Nem tudtam kinek mondjam el, vagy, hogy hogyan mondjam el, vagy egyáltalán elmondjam –e… Boonie-nak nem, mert ő biztos, egy jól irányzott varázslattal ártana Damonnak, bár akármennyire is össze vagyok zavarodva, nem tudnék neki ártani. Caroline, ő nem értené és biztos nagyon megharagudna, és most nagyon is szükségem van rá és Boonie-ra. Más pedig nincs. Nem mondhatom el ezt kellemes kis ebédtémaként Jeremynek vagy Jennanak. Alaricra sem tartozik… Mostanában Damon volt az akivel mindent megbeszéltem. Hol a roncshalmaz életem, hol a szerelmi csalódásom Stefannal, vagy pár plusz kilóról, vagy a bálról… Úristen! A Bál! Vasárnap lesz, addig pedig 3 nap van háta. Ezek után, hogy néznék Damon szemébe, hogy jelenhetnék meg vele,mint a párja… A legrosszabb, hogy maga Damon sem tudja mit érez… Hogyan álljak a dolgokhoz, ha nem tudom mit jelentenek a dolgok…

*

Ránéztem az órára és 7.21-et mutatott. Mivel ma nincs első órám ezért csak 8.45-re kell bemennem a suliba. Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból és mindent lassított felvételben csináltam. Nem akartam bemenni a suliba, sőt egyáltalán nem akartam csinálni semmit, de kénytelen voltam. Kiválasztottam egy egyszerű felsőt és egy sima farmert. Lementem a konyhába, de senki sem volt ott. Jeremy valószínűleg már a suliban van, Jenna pedig… fogalmam sincs. Csináltam magamnak egy jó erős kávét és egy tányérra tettem pár darab kekszet. Megreggeliztem, felvettem egy szandált, a táskámat pedig a vállamra aggattam. Mivel a régi kocsim teljesen szétment, ezért mostanában gyalog járok suliba vagy Jennaéval, ha megengedi. Most nem volt itt a kocsija, szóval egyértelmű volt, hogy lábbusszal teszem meg az otthonom és az iskola közti távolságot. Legalább lesz időm gondolkodni… bár mostanában nem igazán jött jól a gondolkodás… inkább nem gondolkodom, jobban járok én is és a körülöttem élő emberek is. Amikor beértem, mindenki aggódó tekintettel nézett végig rajtam. Ennyire rosszul nézek ki?! Valahol a tömeg közepén észrevettem Caroline szőke haját és ahogy integet felém mosolyával, majd pár pillanat alatt lehervad a mosoly tündérhez hasonló arcáról. Átverekedett a tömegen majd odarohant hozzám és aggodalmasan magához ölelt.

- Mi történt? Megijesztenem ezek a hangulathullámaid. Pár nappal ezelőtt még kicsattantál a boldogságtól, most meg – itt végig mutatott rajtam – teljesen magad alatt vagy…

- Hát van 1-2 problémám… - körítettem, de tudtam, hogy ezzel csak még jobban fel spannolom Car-t.

- Ugye tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz… - mondta ölelgetve és elindult a folyosón.

- Ez bonyolult és én sem értem igazán… - mondtam titkolózva. A következő kérdése biztos az lesz kit nem értek…

- Ha szabad megtudnom ki tett ennyire boldogtalan, depis Elenává??

Legnagyobb szerencsémre pont akkor csöngettek be én pedig gyorsan elslisszoltam a terembe. Töri órám volt, ami viszonylag unalmasan telt. Óra után oda hívott magához Mr. Saltzman.

- Elena. Tudsz valami olyant Damonról, amiről nekem is tudnom kéne? – kérdezte sejtelmesen. De nem tudtam ezt hova vélni…

- Nem, de miért? – kérdeztem még mindig nyúzottan.

- Újabb „furcsa” halálesetek történtek… - mondta idegesen.

Bennem egy pillanatra megállt az ütő és féltem, hogy miattam lett ismét olyan Damon, amilyen régen volt.

- Sajnálom Mr.Saltzman, de most mennem kell.

Kirohantam a teremből és nem foglalkozva a többi órámmal, elhagytam az iskolát és gyalog indultam a Salvatore panzióhoz. Bekopogtattam és nem meglepően, Damon nyitott ajtót…

- Ismét meg akarod keseríteni a város életét, csak miattam. Nem akarok neked fájdalmat okozni, de attól még nem kéne… - hadartam neki sírva, mire ő csöndre intett.

- Valamit mondanom kell. – mondta és behúzott a házba.

Én csak szipogva bólintottam és hagytam, hogy magával húzzon.

- Egy csoport új vámpír van a városban… - mondta idegesen és sütött arcáról az aggodalom és kezemet még erősebben szorította meg.

* * * *

Háát ismét függővég :D Tudom, hogy nem szeretitek, de ettől lesz izgalmas a történet. Hát ennél rövidebbre terveztem a fejezetet, de eluralkodott rajtam az ihlet íze :D remélem nem sok, ha 10 komit kérek ismét. :P jó olvasást és soksok komit lécii :)

milliópuszi.

AnnaLynne95

8.fejezet - Színt vallani...

Íme a 8.fejezet, remélem tetszeni fog :)

* * * *

Az egyik pillanatban még Damon-t öleltem, a másik pillanatban már hűlt helyét se találtam. Rossz érzésem volt. Lehet, hogy megbántottam? Nem tudom. Remélem nem. Most ő az egyetlen, aki áttud segíteni ezen az egészen. Gondoltam előveszem a naplőm és írok bele egy keveset és úgy is tettem. Kezembe vettem a naplót és bekuporodtam az ágyamba. Majd elkezdtem írni.

„ Kedves Naplóm!
Félek. Nem tudom mitől vagy miért, de nekem nem tetszik valami. Egyik napról a másikra nem változhat meg az ember, vagy igen? Csak akkor érzem magam biztonságban, ha Damon a közelembe van. Emlékszem régebb mindig az ő közelsége rémisztett meg, de most… Most másképp van. Valami van köztünk, érzem. De lehet, hogy csak túlkomplikálom a dolgokat. Lehet, hogy csak én magyarázom túl az egészet. Damon pedig tényleg csak vigyáz rám. De lehet, hogy most megbántottam, csak nem tudom miért. És ismét ugyan az… Félek! „

Nem igazán tudtam már mit írni, mert (ismét) féltem, ha tovább írom, még több félelmem lesz. Nem értem ezt az egészet… és, hogy őszinte legyek, már a hócipőm tele van ezzel az egész dologgal.

A szemeim úgy csukódtak le, mintha kötelező lett volna.

*

Az éjszaka közepén arra ébredtem fel, hogy valami csattogtatja az ablakot, de rájöttem, hogy csak a vihar. Odasétáltam az ablakhoz és megfújt az ablakon beáradó friss, hideg levegő. Megborzongtam és azt éreztem, hogy ne zárjam be az ablakot. Mintha lenne valami, amiért nyitva kell hagynom. Már nagyon elegem van a hülye megérzéseimből. De mégsem csuktam be az ablakot. Magamra vettem még egy jó meleg pulcsit és visszafeküdtem aludni.

*

Ismét hallottam valamit, de mielőtt megfordulhattam volna, hogy megnézzem mi az, Damon már ott tornyosult felettem. Megijedtem, nagyon. Hirtelen megcsókolt. Észrevette, hogy én nem csókolok vissza, úgyhogy száját levette enyémről, majd csak ennyit suttogott.

- Szeretlek Elena. Nem tudom eddig miért nem hagyatkoztam az érzéseimre. Szeretlek.

Én pedig meglepődve magamon megcsókoltam Damon-t. Talán még senkit sem csókoltam ilyen szenvedéllyel. Most így visszagondolva még Stefan-t se.

- Elég meleg van itt. – mondta Damon és levette a pulcsimat, majd a vékonyabb pólóm alá nyúlt.

Én még mindig csókoltam, ahogy ő is engem kezeimmel pedig én is úgy tettem, ahogy ő is. Levettem a felsőjét, majd ő is az enyém. Tüzesen csókoltuk egymást és időközben elfelejtettünk levegőt venni. Zihálva csókolgatta a nyakam én pedig simogattam felső testét.

- Szeretlek. – mondtam neki két csók között.

- Én is. Nagyon. Katherine fel sem ér hozzád.

- Tudom. Nem is sajnálom, hogy Stefan-t elvitte.

- Ennek örülök. – mondta majd kikapcsolta a melltartómat is.

Én pedig egyáltalán nem féltem. Tudtam, hogy ennek így kel lennie. És örültem neki. Jó érzés volt, hogy Damon megcsókol. Hogy átölel és egyáltalán, ahogy hozzám ér. Már a nadrágunkat is lecibáltuk magunkról. A beismerés, hogy pár pillanat múlva Damon és én hivatalosan is lefeküdtünk egymással, inkább megnyugtatott, minthogy megijesztett. Még adott egy utolsó csókot tette előtt és mosolygott egyet. Én is így tettem.

*

Zihálva ébredtem meg órám csörgésére. Úristen! Ez szörnyű volt. Ez az álom, ez. Jézus.
Azt vettem észre, hogy teljesen leizzadtam és még mindig alig kapok levegőt. Nagyon megijesztett ez az álom. Vagyis inkább az ijesztett meg, hogy az álmomban mennyire szerettem Damon-t. Mennyire nem félte tőle. Mennyire akartam. De szerencsére ez csak egy álom volt.
Kopogást hallottam az ajtónál, de nem tudtam válaszolni, mert még mindig alig kaptam levegőt. Damon lépett be az ajtón és nagyon nyúzottnak nézett ki. Olyan sápadt és egyszóval szörnyen nézett ki. A szeme most még sötétebb volt, mint tegnap. Ijesztő, nem láttam ilyennek, nem! Még sosem láttam ilyennek Damon-t. Egyszerre szólaltunk meg, ahogy egymásra néztünk.

- Jól vagy? – egy emberként szólaltunk meg pár pillanat múlva.

- Szörnyen nyúzottnak látszol. Történt valami? – kérdeztem aggodalmaskodva.

- Fura éjszaka. – mondta és vágott egy grimaszt. – És veled?

Nem tudtam, hogy elmondtam –e, hogy, mit is álmodtam. Szégyelltem magam és fura is volt, hogy…

- Igen, velem is hasonló. – mondtam minél több információt eltitkolva.

- Nagyon furát álmodtam. Te meg én lefeküdtünk. És még élvezted is. – itt persze magához híven huncutul elmosolyodott és húzogatta pár pillanatig a szemöldökét, majd folytatta. – Meg mondtál minden hülyeséget, meg én is…

Majdnem ott kaptam szívrohamot és agyvérzést egyszerre, amikor meghallottam mit álmodott Damon. Nyeltem egy nagyot.

- Ööö, hát, ez, öö, ez elég lehetetlen. – dadogtam.

Damon csak meghúzta a vállát és rám nézett.

- És veled mi történt?

- Lehet, hogy most meg fogsz lepődni, de én is ezt álmodtam. – hadartam el, nagyon gyorsan.

Ráncolta a szemöldökét rendesen és ez engem nagyon megijesztett.

- 1. Ez biztos, hogy nem véletlen. 2.És milyen volt? Élvezted? – kérdezte a másodikat sok-sok huncutsággal a hangjában.

Én csak hozzávágtam egy párnát, mire ő megfogta mire hozzáérhetett volna.

- Hallgatás, beleegyezés. – mondta nevetve.

- Ez csak álom, amit az emberek úgy alakítanak, ahogy ők akarják. Amúgy sem feküdtünk le…

- De majdnem. – mondta vigyorogva. – De az ágyban még jobb vagyok, ha akarod tudni. – mondta vigyorogva, majd pár milliméterre megállt az arcával, majd hirtelen fejbe vágott egy párnával.

- Ezt az előbbiért. – mondta nevetve.

- És ehhez mit szólsz? – kérdeztem és még közelebb hajoltam és egyik kezemet a hasához érintettem, majd hirtelen még nagyobbat ütöttem a párnával, már ha egy párnával lehet nagyon ütni…

- Már kezdtem azt hinni, hogy merész vagy… - mondta lemondóan – De nem!

- Én igenis bátor és merész vagyok. – mondtam úgy, mint egy megsértődött kislány.

- Bizonyítsd be. – mondta huncutul.

- Nekem nem kell tennem semmit, ha nem akarok. – mondtam magabiztosan.

- Önszántadból nem is, de ha nagyon szépen megkérlek… - mondta és kacsintott mellé. A bűvölés… erre nem gondoltam.

- Azt tudnám, hogy valójában nem önszántamból teszem? – kérdeztem és visszaültem mellé az ágyra, mert, hogy időközben felálltam.

- Ha akarom nem. – vigyorgott tovább.

- Tudod, én nem hiszem, hogy valaha is megbűvöltél vagy meg fogsz bűvölni… - mondtam.

- Ezt miből gondolod? – kérdezte meglepetten.

- Mert ha akartad volna, már rég megtehetted volna és én annál sokkal fontosabb vagyok számodra, hogy így kihasználj. – mondtam ismét magabiztosan és saját magamat is megleptem azzal amit mondtam, úgy ahogy a szemben ülő Damon-t is.

- Honnan veszed, hogy fontos vagy számomra? – kérdezte picit ingerülten.

- Mert még mindig itt vagy, pedig már semmi rossz nem leselkedik rám vagy a városra.

- Mert érzek irántad valamit, Elena . . . . . . . . .

* * * *

Háááát, íme a várva várt következő fejezet. Ismét egy jó kis függővéggel, sokak örömére :P
Remélem, hogy tetszett ez a fejezet és ez most megint hosszabb lett mint az előző :)
Most ismét 10 komi a minimum, remélem kicsivel hamarabb meglesz, mint a 7.fejezet-nél.
Ismét kíváncsi vagyok, mit szóltok az eseményekhez, Mit gondoltok Damonról/Elenáról/kapcsolatukról/lehet -e közöttük valami? Remélem ilyen komik is jönni fognak :)

millió puszii.

AnnaLynne95

Új kinézet! :)

Halihóó ^^
Gondoltam ameddig nem hozok friss-t, hozom új kinézetet.
A másikat meguntam és ez már jobban illik a történethez.
A Chat-be vagy ehhez a bejegyzéshez várom a komikat, hogy milyen lett vagy, hogy tetszik -e egyáltalán?!?!
És minél hamarabb megvan a 10 komi jön a kövi fejezet , ami nagyon-nagyon-nagyon izgis lett. Remélem ez elég ösztönzés a komikhoz. Lehet egymást buzdítani :)

milliópuszi. AnnaLynne95