VÉGRE 2.ÉVADOS VIDEÓÓÓÓÓÓÓÓ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! (kivételes bejegyzés)

Nagy nehezen jutottam géphez szóval gyorsan írom is miért jöttem.

http://www.vampired.org/index.php?subaction=showcomments&id=1280224587&archive=&start_from=&ucat=2&

nézzétek meg ezt a linket! Köszönet érte a VampireD szerkesztőjének, aki leforditotta nekünk magyarra.

Nagyin izgi és most épp sikongatok:D

nemsokára jön friss annyit tudok h augusztus eleje-közepe felé.

a díjakat köszönöm,hamarosan ki is teszem őket

http://www.vampired.org/index.php?subaction=showcomments&id=1280224587&archive=&start_from=&ucat=2&

http://www.vampired.org/index.php?subaction=showcomments&id=1280224587&archive=&start_from=&ucat=2&

http://www.vampired.org/index.php?subaction=showcomments&id=1280224587&archive=&start_from=&ucat=2&

http://www.vampired.org/index.php?subaction=showcomments&id=1280224587&archive=&start_from=&ucat=2&

gondolom ebből rájöttetek melyik linkre kell kapcsolni :D

idiótabarommmilliópuszi. AnnaLynne95

úristen még most is sikítok!!!!!!!!!!!!!

11.fejezet - Elhidegülve...

Íme itt az újabb fejezet. Tudom, hogy most egy hosszabb fejezetet kellett volna hozni, de ez egy inkább átvezető rész volt. Remélem azért tetszik majd! :)

* * * *

Hirtelen, visszakozva léptem el Damontól, mintha tűzbe nyúltam volna. Megijedtem, hogy az álom kezd egyre valóságosabb lenni…

- Átmegyek Boonie-hoz. – mondtam sietősen és már szedtem is a virgácsimat és rohantam ki az ajtón.

A sebességet nagyobbra vettem és szaladni kezdtem, mikor rájöttem, hogy Boonie még iskolában van. Nem mehettem hozzá és nem tudtam kihez mehetek még. Vajon hova nem hívták még be az új vámpírokat?! Elég sokat gondolkodtam, hova is mehetnék, de arra jutottam, hogy nincs olyan hely, amit biztonságosnak tartok, kivéve…

- Nincs otthon. – rágcsáltam a számat és szememet a földön legeltettem.

Felnéztem és láttam, hogy Damon int a fejével, hogy menjek be. Így is tettem. Bementem abba az óriási nappaliba és belehuppantam a kanapéba. Ott ültem, mint valami szobor és töprengtem. Damon a velem szemben álló fotelben ült és engem nézett. Nem igazán akartam megszólalni, ő sem tett semmit. A csend kezdett egyre kínosabb lenni és mivel Damon nem akart megszólalni, nekem kezdett kezdeményeznek…

- Ööö… - Gratulálok Elena! Te és a bő szókincsed!!! – Van valami kajád? – nem jutott jobb az eszembe…

- Nincs. Rendelhetsz… - mondta semlegesen, de még hozzá tette – de elmehetünk a Grill-be.

- Rendelek. – mondtam és elővettem a telefonom.

- Te kérsz valamit? – néztem rá most először…

- Ha lehet instant vért kapni… - mondta gúnyosan.

Ez a válasz eléggé megijesztett… Már elég rég nem evett és én itt vagyok, neki felkínálkozva…

- Bocs, ha megijesztettelek. – mondta és elindult fel az emeletre.

Én még mindig ott ültem a kanapén és néztem magam elé… Nem tárcsáztam, nem is gondolkodtam, nem is csináltam semmit. Valaki kopogtatott, én pedig automatikusan mentem kinyitni az ajtót. Amikor kinyitottam, egy férfi állt előttem, elkapta a nyakam és elkezdett kirángatni az ajtón…

* * * *

Na hát most lehet megint dühösnek lenni rám, mert 1.Függővég 2.Nagyon rövid lett. Nagyon bocsi, tényleg, de most direkt lett ilyen hosszúságú. Szóval kérem a 12-13 komit. Az előzőnél sajna nem volt meg, de most nektek akarok jót. Ma derült ki, hogy holnap utazom 16.30-kor Szegedre, majd vasárnap utazom Erdélybe. Hétfőn érkezem meg és szerintem kedden sikerül új rész feltennem. Ezek után az lesz, hogy (!)KEDDEN ÉS PÉNTEKEN LESZ FRISS(!)
Nagyon köszi a türelmeteket. :)

milliópusziiii.

AnnaLynne95

1000 látogató!

Egyik pillanatban még "csak" 99...akárhányan jártak az oldalon és mire feltettem a 10.fejezetet, már 1008-on van a mutató. Nagyon nagyon köszönöm a sok látogatót és a rengetek komit és a rendszeres olvasók is apránként gyülekeznek. Azzal próbálom köszönetemet és tiszteletemet nyilvánítani, hogy fejlesztem író és képzelőerőmet és megpróbálok minél hamarabb újabb fejezeteket hozni. :)

szóóval még egyszer nagyon-nagyon köszönöm! (LL)

IMÁDLAK TITEKET TELJES SZÍVEMBŐL!

milliópuszii. AnnaLynne95

10.fejezet - A problémák újabb problámákat szülnek...

Itt az új fejezet. Most megpróbálok minél többet hozni, mert a hét vége felé elutazom és nem tudom mikor kerülök gépközelbe. Remélem elnyeri a tetszéseteket ez a fejezet, nekem ez most nem annyira tetszik, mint a többi. Itt inkább az érzelmek kerülnek előnybe és a cselekmények a háttérbe... Ez a fejezet a TEAM DAMON-osoknak kedvez, remélem tetszeni fog nekik :)

* * * *

Még jó, hogy Damon fogta a kezem, mert idejében eltudott kapni, mivel egyensúlyomat elvesztve és eszméletemet is pár pillanatig elvesztve a földre rogytam. A könnyek magától kezdtek el hullani és saját magamon is meglepődtem mostanában mennyire sokat sírok és mennyivel érzékenyebben kezelem a dolgokat. Nem tusom megérteni a viselkedésemet. Talán az a sok stressz és Katherine, meg Stefan, meg ez az egész Damon-os ügy. Meg most ez az egész új vámpírok és… Azt hiszem ismét oda kerültem, hogy csak Damon tud segíteni…

- Elena! Elena! – szólítgatott nevemen Damon. Néhányszor megrázogatott, de éreztem, hogy nem a padlón, hanem valami puhán fekszem. Kicsit felemelkedtem és láttam, hogy a nappaliban fekszem a kanapén.

- Damon! – mondtam elhaló hangon és a máskor tiszta hangom, most hörgőn zengett.

- Ugye jobban vagy? – kérdezte és megsimogatta az arcomat. Ismét megrezzentem érintésétől.

- Figyelj, nem kell félned az új vámpíroktól. Megkérem Jeremy-t és Jenna-t, hogy senkit, ismétlem, senkit ne hívjanak be. Megpróbálom megtudni, hogy kik azok és a legfontosabb kérdés, ki a franc változtatta át őket… - mondta és még mindig simogatta a karomat.

Egyik karomat felemeltem és átfogtam Damon felsőtestét és magamhoz öleltem. Eléggé meglepődött, sőt egyáltalán nem tudta, hogy mit is akarok. Én is meglepődtem, de muszáj volt éreznem, hogy valaki vigyáz rám és az nem más, mint Damon.

- Az lesz a legjobb, ha most haza mész… vagyis haza viszlek. – javította ki magát.

- NEM! – vágtam rá habozás nélkül.

- De mindenki aggódik érted. Bonnie hívott is. – mondta és odaadta a telefonomat.

- Nem akarom, hogy megijedjen, de később mindent tisztázok vele.

- Akkor is azt tartom ésszerűnek, ha hazamész és nem én leszek a rossz, gonosz Damon bácsi, aki minden szirszarba belerángat és még nála is alszol…

- Figyelj! Ha azt akarom, hogy itt maradjak akkor itt maradok, ha nem akkor elmegyek.

- DE NEM ÉRTED, HOGY FÉLTELEK?? – kérdezte már idegesen kiabálva és járkálva a kanapé körül.

Meglepett amit mondott. Nem tudom mi köze van ehhez a dologhoz.

- Nem tudok úgy harcolni, hogy közben téged figyellek és vigyázzak rád…

Én még mindig csak fura fejjel figyeltem a körülöttem történő cselekményt és megpróbáltam felfogni mit is magyaráz nekem Damon. Nagy nehezen feltámolyogtam a kanapéról, amiből mit sem vett észre Damon, mert közben még mindig buzgón érvelt, hogy miért nem maradhatok nála. Felálltam és odavánszorogtam Damonhoz és átöleltem. Fogalmam sincs mi ütött belém és Damon is ezt könyvelhette el magában. Mindketten furán éreztük magunkat még talán kényelmetlenül is. Bár Damon-t sosem láttam zavarban, de most, ebben a helyzetben eléggé úgy tűnt, nagyon is zavarban van. Ott álltunk, én öleltem őt, ő ölelt engem és kizártuk a külvilágot. Megfordult a fejemben, hogy ha lehetne, most örökre megállítanám az időt és így maradhatnánk mi ketten, ölelkezve.

*

*DAMON SZEMSZÖGE*

Nagyon meglepődtem, amikor Elena ölelt át, gyönge testével. Annyira erőt adó volt és jól esett. Nem tudtam letagadni magam előtt, hogy most már biztos vagyok benne, hogy köztünk több van, mint barátság. És ezt ő is érzi, mégsem tesz ellene…

* * * *

Nah hát az előzőnél a komit elég hamar összegyűltek ezért úgy gondolom, hogy most minimum 12 vagy 13 komit kérek. Remélem nem sok és remélem tetszeni fog ez a fejezet. Lehet túl érzelgős lett és nem fog tetszeni,de remélem, hogy azért vannak kivételek... Nem lett valami túl hosszú, de 1.Siettem. 2.Késő van és fáradt vagyok 3.Meglett a 10 komi. 4.Megpróbáltam a kedvetekre tenni.

~ Mellesleg elkezdtem írni egy újfajta sztorit, amit még nem akarok egy ideig publikálni, szóval csak szólok, hogy kb. júli közepén felkerülnek majd a bevezető fejezetek. :) Remélem örültök és azért ez is időbe telik, szóval legyetek türelmesek :)

millióópuszii. && sok-sok köszönet az olvasóknak! :) Hamarosan 1000 látogatóó! :D ^^

AnnaLynne95

9.fejezet - Rémület

Ahogy ígértem az új fejezet ma. :) remélem tetszeni fog.

* * * *

Nagyon megijedtem, amikor Damon elmondta mit gondol. Soha nem gondoltam volna, hogy bármit is érez irántam… vagy legalábbis megfordult a fejemben, de nem gondoltam volna komolyan.

- De mégis mit? – kérdeztem remegő hanggal, a szememben könnyen gyülekeztek, de próbáltam elfojtani a sírást.

- Nem tudom Elena. Engem is meglep és magam sem értem mit is érzek, de tudom, hogy van valami közöttünk, valami kapcsolat vagy több, tényleg nem tudom…

Nem igazán tudtam erre mit mondani. Sokként ért az, amit mondott.

- Damon. Szeretném, ha most elmennél. – mondtam közönyösen, azt hittem így magabiztosabb hangvételű lesz a mondandóm, de nem így történt. Ugyan úgy hallatszott benne a félelem a keserűség és a szomorúság.

Damon felállt az ágyamról és kiment az ajtón. Amint kilépett rajta, könnyeim utat törve, záporként hullottam a frissen mosott ágyneműmre. Nem tudtam mit csináljak, vagy, hogy egyáltalán értem –e ezt az egészet, de biztos voltam benne, hogy az előzőleg feltűnt félelem nem volt alaptalan. Nem tudtam kinek mondjam el, vagy, hogy hogyan mondjam el, vagy egyáltalán elmondjam –e… Boonie-nak nem, mert ő biztos, egy jól irányzott varázslattal ártana Damonnak, bár akármennyire is össze vagyok zavarodva, nem tudnék neki ártani. Caroline, ő nem értené és biztos nagyon megharagudna, és most nagyon is szükségem van rá és Boonie-ra. Más pedig nincs. Nem mondhatom el ezt kellemes kis ebédtémaként Jeremynek vagy Jennanak. Alaricra sem tartozik… Mostanában Damon volt az akivel mindent megbeszéltem. Hol a roncshalmaz életem, hol a szerelmi csalódásom Stefannal, vagy pár plusz kilóról, vagy a bálról… Úristen! A Bál! Vasárnap lesz, addig pedig 3 nap van háta. Ezek után, hogy néznék Damon szemébe, hogy jelenhetnék meg vele,mint a párja… A legrosszabb, hogy maga Damon sem tudja mit érez… Hogyan álljak a dolgokhoz, ha nem tudom mit jelentenek a dolgok…

*

Ránéztem az órára és 7.21-et mutatott. Mivel ma nincs első órám ezért csak 8.45-re kell bemennem a suliba. Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból és mindent lassított felvételben csináltam. Nem akartam bemenni a suliba, sőt egyáltalán nem akartam csinálni semmit, de kénytelen voltam. Kiválasztottam egy egyszerű felsőt és egy sima farmert. Lementem a konyhába, de senki sem volt ott. Jeremy valószínűleg már a suliban van, Jenna pedig… fogalmam sincs. Csináltam magamnak egy jó erős kávét és egy tányérra tettem pár darab kekszet. Megreggeliztem, felvettem egy szandált, a táskámat pedig a vállamra aggattam. Mivel a régi kocsim teljesen szétment, ezért mostanában gyalog járok suliba vagy Jennaéval, ha megengedi. Most nem volt itt a kocsija, szóval egyértelmű volt, hogy lábbusszal teszem meg az otthonom és az iskola közti távolságot. Legalább lesz időm gondolkodni… bár mostanában nem igazán jött jól a gondolkodás… inkább nem gondolkodom, jobban járok én is és a körülöttem élő emberek is. Amikor beértem, mindenki aggódó tekintettel nézett végig rajtam. Ennyire rosszul nézek ki?! Valahol a tömeg közepén észrevettem Caroline szőke haját és ahogy integet felém mosolyával, majd pár pillanat alatt lehervad a mosoly tündérhez hasonló arcáról. Átverekedett a tömegen majd odarohant hozzám és aggodalmasan magához ölelt.

- Mi történt? Megijesztenem ezek a hangulathullámaid. Pár nappal ezelőtt még kicsattantál a boldogságtól, most meg – itt végig mutatott rajtam – teljesen magad alatt vagy…

- Hát van 1-2 problémám… - körítettem, de tudtam, hogy ezzel csak még jobban fel spannolom Car-t.

- Ugye tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz… - mondta ölelgetve és elindult a folyosón.

- Ez bonyolult és én sem értem igazán… - mondtam titkolózva. A következő kérdése biztos az lesz kit nem értek…

- Ha szabad megtudnom ki tett ennyire boldogtalan, depis Elenává??

Legnagyobb szerencsémre pont akkor csöngettek be én pedig gyorsan elslisszoltam a terembe. Töri órám volt, ami viszonylag unalmasan telt. Óra után oda hívott magához Mr. Saltzman.

- Elena. Tudsz valami olyant Damonról, amiről nekem is tudnom kéne? – kérdezte sejtelmesen. De nem tudtam ezt hova vélni…

- Nem, de miért? – kérdeztem még mindig nyúzottan.

- Újabb „furcsa” halálesetek történtek… - mondta idegesen.

Bennem egy pillanatra megállt az ütő és féltem, hogy miattam lett ismét olyan Damon, amilyen régen volt.

- Sajnálom Mr.Saltzman, de most mennem kell.

Kirohantam a teremből és nem foglalkozva a többi órámmal, elhagytam az iskolát és gyalog indultam a Salvatore panzióhoz. Bekopogtattam és nem meglepően, Damon nyitott ajtót…

- Ismét meg akarod keseríteni a város életét, csak miattam. Nem akarok neked fájdalmat okozni, de attól még nem kéne… - hadartam neki sírva, mire ő csöndre intett.

- Valamit mondanom kell. – mondta és behúzott a házba.

Én csak szipogva bólintottam és hagytam, hogy magával húzzon.

- Egy csoport új vámpír van a városban… - mondta idegesen és sütött arcáról az aggodalom és kezemet még erősebben szorította meg.

* * * *

Háát ismét függővég :D Tudom, hogy nem szeretitek, de ettől lesz izgalmas a történet. Hát ennél rövidebbre terveztem a fejezetet, de eluralkodott rajtam az ihlet íze :D remélem nem sok, ha 10 komit kérek ismét. :P jó olvasást és soksok komit lécii :)

milliópuszi.

AnnaLynne95

8.fejezet - Színt vallani...

Íme a 8.fejezet, remélem tetszeni fog :)

* * * *

Az egyik pillanatban még Damon-t öleltem, a másik pillanatban már hűlt helyét se találtam. Rossz érzésem volt. Lehet, hogy megbántottam? Nem tudom. Remélem nem. Most ő az egyetlen, aki áttud segíteni ezen az egészen. Gondoltam előveszem a naplőm és írok bele egy keveset és úgy is tettem. Kezembe vettem a naplót és bekuporodtam az ágyamba. Majd elkezdtem írni.

„ Kedves Naplóm!
Félek. Nem tudom mitől vagy miért, de nekem nem tetszik valami. Egyik napról a másikra nem változhat meg az ember, vagy igen? Csak akkor érzem magam biztonságban, ha Damon a közelembe van. Emlékszem régebb mindig az ő közelsége rémisztett meg, de most… Most másképp van. Valami van köztünk, érzem. De lehet, hogy csak túlkomplikálom a dolgokat. Lehet, hogy csak én magyarázom túl az egészet. Damon pedig tényleg csak vigyáz rám. De lehet, hogy most megbántottam, csak nem tudom miért. És ismét ugyan az… Félek! „

Nem igazán tudtam már mit írni, mert (ismét) féltem, ha tovább írom, még több félelmem lesz. Nem értem ezt az egészet… és, hogy őszinte legyek, már a hócipőm tele van ezzel az egész dologgal.

A szemeim úgy csukódtak le, mintha kötelező lett volna.

*

Az éjszaka közepén arra ébredtem fel, hogy valami csattogtatja az ablakot, de rájöttem, hogy csak a vihar. Odasétáltam az ablakhoz és megfújt az ablakon beáradó friss, hideg levegő. Megborzongtam és azt éreztem, hogy ne zárjam be az ablakot. Mintha lenne valami, amiért nyitva kell hagynom. Már nagyon elegem van a hülye megérzéseimből. De mégsem csuktam be az ablakot. Magamra vettem még egy jó meleg pulcsit és visszafeküdtem aludni.

*

Ismét hallottam valamit, de mielőtt megfordulhattam volna, hogy megnézzem mi az, Damon már ott tornyosult felettem. Megijedtem, nagyon. Hirtelen megcsókolt. Észrevette, hogy én nem csókolok vissza, úgyhogy száját levette enyémről, majd csak ennyit suttogott.

- Szeretlek Elena. Nem tudom eddig miért nem hagyatkoztam az érzéseimre. Szeretlek.

Én pedig meglepődve magamon megcsókoltam Damon-t. Talán még senkit sem csókoltam ilyen szenvedéllyel. Most így visszagondolva még Stefan-t se.

- Elég meleg van itt. – mondta Damon és levette a pulcsimat, majd a vékonyabb pólóm alá nyúlt.

Én még mindig csókoltam, ahogy ő is engem kezeimmel pedig én is úgy tettem, ahogy ő is. Levettem a felsőjét, majd ő is az enyém. Tüzesen csókoltuk egymást és időközben elfelejtettünk levegőt venni. Zihálva csókolgatta a nyakam én pedig simogattam felső testét.

- Szeretlek. – mondtam neki két csók között.

- Én is. Nagyon. Katherine fel sem ér hozzád.

- Tudom. Nem is sajnálom, hogy Stefan-t elvitte.

- Ennek örülök. – mondta majd kikapcsolta a melltartómat is.

Én pedig egyáltalán nem féltem. Tudtam, hogy ennek így kel lennie. És örültem neki. Jó érzés volt, hogy Damon megcsókol. Hogy átölel és egyáltalán, ahogy hozzám ér. Már a nadrágunkat is lecibáltuk magunkról. A beismerés, hogy pár pillanat múlva Damon és én hivatalosan is lefeküdtünk egymással, inkább megnyugtatott, minthogy megijesztett. Még adott egy utolsó csókot tette előtt és mosolygott egyet. Én is így tettem.

*

Zihálva ébredtem meg órám csörgésére. Úristen! Ez szörnyű volt. Ez az álom, ez. Jézus.
Azt vettem észre, hogy teljesen leizzadtam és még mindig alig kapok levegőt. Nagyon megijesztett ez az álom. Vagyis inkább az ijesztett meg, hogy az álmomban mennyire szerettem Damon-t. Mennyire nem félte tőle. Mennyire akartam. De szerencsére ez csak egy álom volt.
Kopogást hallottam az ajtónál, de nem tudtam válaszolni, mert még mindig alig kaptam levegőt. Damon lépett be az ajtón és nagyon nyúzottnak nézett ki. Olyan sápadt és egyszóval szörnyen nézett ki. A szeme most még sötétebb volt, mint tegnap. Ijesztő, nem láttam ilyennek, nem! Még sosem láttam ilyennek Damon-t. Egyszerre szólaltunk meg, ahogy egymásra néztünk.

- Jól vagy? – egy emberként szólaltunk meg pár pillanat múlva.

- Szörnyen nyúzottnak látszol. Történt valami? – kérdeztem aggodalmaskodva.

- Fura éjszaka. – mondta és vágott egy grimaszt. – És veled?

Nem tudtam, hogy elmondtam –e, hogy, mit is álmodtam. Szégyelltem magam és fura is volt, hogy…

- Igen, velem is hasonló. – mondtam minél több információt eltitkolva.

- Nagyon furát álmodtam. Te meg én lefeküdtünk. És még élvezted is. – itt persze magához híven huncutul elmosolyodott és húzogatta pár pillanatig a szemöldökét, majd folytatta. – Meg mondtál minden hülyeséget, meg én is…

Majdnem ott kaptam szívrohamot és agyvérzést egyszerre, amikor meghallottam mit álmodott Damon. Nyeltem egy nagyot.

- Ööö, hát, ez, öö, ez elég lehetetlen. – dadogtam.

Damon csak meghúzta a vállát és rám nézett.

- És veled mi történt?

- Lehet, hogy most meg fogsz lepődni, de én is ezt álmodtam. – hadartam el, nagyon gyorsan.

Ráncolta a szemöldökét rendesen és ez engem nagyon megijesztett.

- 1. Ez biztos, hogy nem véletlen. 2.És milyen volt? Élvezted? – kérdezte a másodikat sok-sok huncutsággal a hangjában.

Én csak hozzávágtam egy párnát, mire ő megfogta mire hozzáérhetett volna.

- Hallgatás, beleegyezés. – mondta nevetve.

- Ez csak álom, amit az emberek úgy alakítanak, ahogy ők akarják. Amúgy sem feküdtünk le…

- De majdnem. – mondta vigyorogva. – De az ágyban még jobb vagyok, ha akarod tudni. – mondta vigyorogva, majd pár milliméterre megállt az arcával, majd hirtelen fejbe vágott egy párnával.

- Ezt az előbbiért. – mondta nevetve.

- És ehhez mit szólsz? – kérdeztem és még közelebb hajoltam és egyik kezemet a hasához érintettem, majd hirtelen még nagyobbat ütöttem a párnával, már ha egy párnával lehet nagyon ütni…

- Már kezdtem azt hinni, hogy merész vagy… - mondta lemondóan – De nem!

- Én igenis bátor és merész vagyok. – mondtam úgy, mint egy megsértődött kislány.

- Bizonyítsd be. – mondta huncutul.

- Nekem nem kell tennem semmit, ha nem akarok. – mondtam magabiztosan.

- Önszántadból nem is, de ha nagyon szépen megkérlek… - mondta és kacsintott mellé. A bűvölés… erre nem gondoltam.

- Azt tudnám, hogy valójában nem önszántamból teszem? – kérdeztem és visszaültem mellé az ágyra, mert, hogy időközben felálltam.

- Ha akarom nem. – vigyorgott tovább.

- Tudod, én nem hiszem, hogy valaha is megbűvöltél vagy meg fogsz bűvölni… - mondtam.

- Ezt miből gondolod? – kérdezte meglepetten.

- Mert ha akartad volna, már rég megtehetted volna és én annál sokkal fontosabb vagyok számodra, hogy így kihasználj. – mondtam ismét magabiztosan és saját magamat is megleptem azzal amit mondtam, úgy ahogy a szemben ülő Damon-t is.

- Honnan veszed, hogy fontos vagy számomra? – kérdezte picit ingerülten.

- Mert még mindig itt vagy, pedig már semmi rossz nem leselkedik rám vagy a városra.

- Mert érzek irántad valamit, Elena . . . . . . . . .

* * * *

Háááát, íme a várva várt következő fejezet. Ismét egy jó kis függővéggel, sokak örömére :P
Remélem, hogy tetszett ez a fejezet és ez most megint hosszabb lett mint az előző :)
Most ismét 10 komi a minimum, remélem kicsivel hamarabb meglesz, mint a 7.fejezet-nél.
Ismét kíváncsi vagyok, mit szóltok az eseményekhez, Mit gondoltok Damonról/Elenáról/kapcsolatukról/lehet -e közöttük valami? Remélem ilyen komik is jönni fognak :)

millió puszii.

AnnaLynne95

Új kinézet! :)

Halihóó ^^
Gondoltam ameddig nem hozok friss-t, hozom új kinézetet.
A másikat meguntam és ez már jobban illik a történethez.
A Chat-be vagy ehhez a bejegyzéshez várom a komikat, hogy milyen lett vagy, hogy tetszik -e egyáltalán?!?!
És minél hamarabb megvan a 10 komi jön a kövi fejezet , ami nagyon-nagyon-nagyon izgis lett. Remélem ez elég ösztönzés a komikhoz. Lehet egymást buzdítani :)

milliópuszi. AnnaLynne95

7.fejezet - Kötődés

Tudom, hogy most hoztam új fejit de nem bírtam ki. Annyira imádom ezt a fejit(nem egózásból mondom). Ez a kedvencem eddig. Szóval most kaptatok egy nap kettőt, egy rövidet és egy aránylag hosszút. Most min. 3 napig nem lesz friss, bocsi és tudom, hogy függővég lett, tényleg bocsi, de így izgis. :D

* * * *

Damon csak pár pillanatig csikizett, aztán elengedett és felállt a fotelből és az ablakon keresztül merengett. Nem tudtam mire vélni, de gondolom gondolkozott, úgyhogy nem akartam megzavarni. Pár perc bambulós, homlokráncolós gondolkozás után felém fordult.

- Min gondolkoztál? – kérdeztem, majd én is felálltam és oda sétáltam az ablakhoz Damon mellé.

- Kettőnkről. – felelte őszintén. Hát kb. mintha egy hatalmas nagy 100 kg kalapáccsal vágtak volna hasba, alvás közben; annyira meglepődtem. A szemöldökömet ráncoltam és most sokkal több ránc volt homlokomon, mint egy nehezen kivitelezhető grimasz alatt. Nyeltem egy nagyot, amit Damon is meghallhatott.

- Meglepődtél? – kérdezte majd felém fordult és elejtett egy gunyoros mosolyt a szó végén…

Ismét nyeltem egy nagyot. Hogy meglepődtem?! Ó, hát dehogy, az enyhe kifejezés… Mégis erre mi a francot mondhatnék?? De min gondolkozott, mármint a ’Kettőnkről’ témán belül…

- Áá, dehogy. Miért kérded? – szememmel az udvart vizslattam, Damoné meg engem.

- Pedig úgy tűnt. – mondta ismét gúnyos mosoly kíséretében.

- Damon Salvatore, tévedsz! – mondtam és a szemébe néztem. Eddig mindig kék volt, vagyis párszor megfigyeltem az utóbbi időben, de most furcsán zöld. Olyan ködösen. Valami nyomasztja a lelkét. Biztos vagyok benne.

- Akkor most te vázold fel, mit gondolsz… - mondta és újra az udvart bámultuk.

- Kettőnkről? Én egy kedves, szerencsétlen és kételyek között élő lány vagyok. Te pedig… hát szadista, cinikus, lenéző, magának való, … - soroltam a hosszú listát, de Damon közbe vágott.

- Jó is van a listán? – húzta magasba szépen ívelő szemöldökét, majd nyelt egyet.

Kezemből jegyzetlapot formáltam és úgy csináltam, mintha egy listát néztem volna végig.

- Elena! Őszintén, kérlek! – mondta és maga felé fordított.

- Miért nem bűvölsz meg, nincs rajtam a verbénás nyaklánc. – megfogta a vállam és egyik kezével az arcomat az arca irányába emelte, kényszerítve, hogy a szemébe nézhessek. Ismét a most már még sötétebb, ködös zöld szemét láttam.

- Mert szerintem vagyunk mi olyan jó kapcsolatba, hogy nem kell a nyaklánc, mert tudunk mindenféle bűvölés nélkül is őszintén beszélgetni.

Ismét olyat mondott, ami egy újabb kalapácsütéssel ért fel.

- Kezdelek megszokni és talán még meg is kedvelni, amikor olyan vagy, hogy kiérdemled a kedvességem. És mostanában olyan vagy, szóval… - mondtam és ő a mondat végén a szavamba vágott.

- Szóval kedvelsz. – nem kérdezte, mondta.

Általában nem szeretem, ha egy férfi arrogáns, de valahogy, nem is tudom, Damon másként arrogáns. Lenézően, de velem mégis… olyan érzékeny. Ez most fura, de én ezt érzem…

- Jéé, semmi tagadás! – mondta és hatalmasat vigyorgott.

- Te mondtad, hogy legyek őszinte…

- Igaz és ezt köszönöm.

- Most te mond el, hogy – itt nyeltem egy nagyot – mit gondolsz … - ismét haboztam – kettőnkről… - Damon pár másodpercig gondolkozott, majd belekezdett.

- Eleinte én is azért figyeltem fel rád, mert hasonlítottál és most is hasonlítasz Katherine-re. Stefan beléd szeretett, mert te sokkal, de sokkal jobb vagy, mint Katherine. Meg tudom érteni… És mostanában sokat gondolkodtam, mi lenne, ha mi… szóval, ha mi ketten… de mindegy is. Hamarosan visszaszerzem Katherine-t, Stefan pedig eljön hozzád újra.

- Én… én már… én már nem akarok semmit Stefan-tól. Még mindig szeretem, de csalódtam benne… - majd akkor vettem csak észre, hogy sírok, amikor Damon letörölt egy könnycseppet az arcomról. Pár perc zokogás után, már a számon is éreztem könnyem enyhén sós ízét.

- Hihetetlen, hogy emberként ennyi fájdalmat éltél át… - mondta és magához ölelt.

Még mondtam volna egy-két szót, de jól esett az ölelése. Féltem és szomorú is voltam, de nem tudom miért. Vagyis azt igen, hogy miért vagyok szomorú, de hogy mitől féltem… talán a beismerés, hogy, … hogy érzek valamit Damon iránt?! NEM, AZ LEHETETLEN! Csak túl szomorú vagyok és ő az egyetlen, aki most ebben a helyzetben meg tud érteni. Ezzel a gondolattal nyugtatgattam magam, mert nem gondolnám, hogy bármi olyant érezzek, vagy érezhessek Damon iránt, mint például Stefan iránt… Észrevettem, hogy már se Jeremy se Jenna nem voltak a földszinten.

- Nekem mennem kéne… - mondta Damon és még adott egy puszit a homlokomra.

- NE! – mondtam olyan sebességgel, hogy Damon alig fejezte be mondatát, én már rá is vágtam. Nem tudom mi ütött belém. Miért akarom, hogy velem legyen Damon?! MIÉRT?! Ez a félelem. De nem az a félelem, ami miatta van. Valami lesz, és nem tudom mi. Csupán megérzés, de akkor is. Úgy érzem, mintha bármikor visszajönne Katherine és hidegvérrel lemészárolná a családomat.

- Jól van. Akkor, szia. – mondta és kiment az ajtón.

Szomorúan vettem tudomásul, hogy Damon elment, a félelem pedig egy számmal növekedet a gyomromban és az agyamban. Lassan ballagtam fel az emeletre és még elkiabáltam magam egy ’ Jó Éjt!’ –el. Bementem a szobámba és majdnem felsikoltottam, annyira megijedtem, amikor megláttam, ahogy Damon az ablak előtt állt. Ismét könnyek szöktek a szemembe és a sós íz a számon, most hamarabb érezhető volt, mint az előbbi érzelemkitörésemnél. Mostanában annyira gyenge és érzelgős lettem. Soha nem voltam ilyen. Ez a sok dolog, most… most egyszerre zuhant rám több tonnás súlyként. Pár pillanat múlva ismét Damon ölelésében éreztem testem. És jól esett, ebben a pillanatban ez az egy dolog, ami megtudott nyugtatni… Nehéz beismernem, de … :

- Damon, szükségem van rád! – suttogtam alig hallhatóan…

* * * *

Ennyi munka után kérem a soksok komit, remélem nem mondok sokat, ha kérek min. 10 komit. Ha megkapom talán előbb hozom a fejit, vagy akkor kaptok egy kis beletekintést a komi fejezetbe :D szóóóval lécci komikat!

milliópuszii. AnnaLynne95