Történetről:a történet a 'Vámpírnaplók' (TVD) sorozat fajtájára hasonlít/azaz nem a könyvre/. A történet alapja az első évad. Én pedig úgy gondoltam, hogy a "2.évadot" sajátosan írom meg. Ennyit röviden =P Frissek: hát én 2-3 naponta gondoltam a frisseket, mert a részek rövidek, de lehet, hogy majd lesznek kivételek és hamarabb hozom, ha esetleg elmaradnék, akkor dupla fejit hozok. Következő rész tartalmából:Az élet változik. Ahogyan az emberek is, jelen esetben vámpírok is. Létezik második igaz szerelem? Lehet bármi is Elena és Damon között?! Majd kiderül a következő részekből... :)
Damon megvette nekem a ruhát, ami aztán végképp meglepett. Majd távoztunk a boltból.
- Szóval, mivel megtörtént a ruha megvétele, gondolom, most ez jön… - majd kinyújtotta a kezét és megfogta az enyémet. – Nagyon boldoggá tennél, ha én lehetnék a párod a szépségversenyen és a bálon. – majd kezet csókolt.
Nem tehetek róla, de muszáj volt felnevetnem. Annyira viccesen jött ki, hogy Damon tud illedelmes is lenni. Csak nevettem és nevettem, Damon pedig türelmesen várta, mikor hagyom abba. Mikor észrevettem, hogy ő nem tartja ennyire viccesnek abbahagytam.
- Ez Caroline ötlete volt?! – kérdeztem még mindig kuncogva.
- Hát a ruha vásárlás és a „leánykérés” – itt megforgatta a szemeit, majd ravaszul elmosolyodott – az Caroline ötlete volt, a kivitelezés pedig az én dicsőségem.
- Aranyos. Ugye nem mondhatok nemet? – viccelődtem.
- Most hülyéskedsz???? Veszek neked ruhát és még tiszta hülyét csinálok magamból és nemet akarsz mondani… - játszotta a sértődöttet. – Vissza viszem a ruhát…………
- Óóó, ne, csak a ruhát ne! – mentem bele a bohóckodásba. – Jól van, na…! Jó lenne, ha a páromként jönnél a bálba…
Ezután Damon hazavitt a kocsimmal, majd behívtam. Jenna elég furán nézett rám, amikor meglátta kit hívtam be és szemével intett a konyha felé. Oóóó.
- Mégis mióta vagy te ennyire jóban Damonnal? – kérdezte hitetlenkedve.
Már majdnem elkezdtem mesélni Katherine-ről és Stefan-ről, de rájöttem, hogy ezt mégsem tehetem. Akkor mégis mit mondjak. Ááááá!?
- Jó barátok vagyunk és kötelességének érzi, hogy vigyázzon rám, miután szakítottunk Stefannel… - hazudtam. Vagyis nem tudom… Miért van még mindig itt?! Ezt mindenképp meg fogom kérdezni tőle…
- Szerintem túl idős hozzád… - mondta grimaszokat vágva…
Hogy mi?!?! Damon és Én???? Ugyaaan. Mi csak barátok vagyunk. Nem érzünk egymás iránt semmit…
- Jenna, szerintem te félre érted. Csak barátok vagyunk. – mondtam és visszasétáltam Damon-hoz aki a kanapén üldögélt és az aznapi újságot olvasta.
Vagy legalábbis szerintem csak úgy csinált, de közben csak hallgatózott.
- Na elégedett vagy azzal amit hallottál? – kérdeztem mosolyogva.
- Nem tudom miről beszélsz… - tettette magát Damon.
- Na ne máááár… - mondtam és vállba ütögettem. Damon erre az ölébe húzott és elkezdett csikizni. Nagyon meglepődtem…
*
(!)DAMON SZEMSZÖGE(!) Nem tudom mi ütött belém, de eszembe jutott az-az idő, amikor együtt voltam Katherinnel és … rájöttem még mindig szeretem. Egyet megígértem Stefannak és az még most is áll… örökké tartó gyötrés! Emlékszem, amikor azt mondtam Stefannak, hogy Elena nem Katherine. Ezt most is így gondolom, és nem akarom, hogy ennyit szenvedjen, mert nem érdemli meg. Végül az enyém lesz Katherine szerelme és Elena boldog lesz Stefannal… vagyis várjunk csak!? Örök nyomort ígértem, akkor hupszi… még sem. Az egészben Elenát sajnálom… annyit szenvedett már, most komolyan. Már kezdem megbánni, hogy ebbe a városba jöttem Stefan után. Átkozom a napot, amikor ki akartam szabadítani Katherine-t. Akkor nem halok meg, akkor nem változtam volna át és szépen lassan kiürült volna a szervezetemből a vámpír vér… Katherine egy rosszindulatú, önző kurva. De ennek ellenére is szeretem. Pedig mennyivel egyszerűbb lenne, ha beleszeretnék Elenába. Ha az elejétől fogva szeretem, akkor most boldog lennék. És valószínűleg Elena is… Miért, melyik nő nem szeretett még belém… Talán új életet kéne kezdenem Elenával…
* * * *
Igeen, tudom, most jön a leszúrás, hogy miért lett ennyire rövid. . . ?!?! Igen maga a formalitást nézve rövid, de a tartalma szerintem pont elég. Sok dolog történt ebben a részben és remélem elnyeri a tetszéseteket. ismét kíváncsi vagyok, hogy szerintetek mi lesz Damonnal. Vagy, hogy-hogy fog alakulni a bál? Mi történhet, hogy a kedélyek kicsit újra a plafont verdessék :) szóval várom a komikat :P millió puszi. AnnaLynne95
Ezt a fejezetet csak Angee miatt :):) Jó olvasást!
* * * *
Jennánál nagy nehezen kimagyaráztam magam, Alaric pedig csak legyintett. Boonie alig hitt a fülének, amikor elmeséltem neki, hogy Damonnal voltam aznap és jól berúgtam, utána pedig átjött. Caroline-nak csak annyit mondtam, hogy Damon odaadta azokat a cuccokat, ami náluk maradt és hazavitt. Car rendezett egy kisebb féltékenységi jelenetet, hogy Damon egy szörnyű alak és megbánta, hogy összejött vele, satöbbi, satöbbi.
Kopogtatást hallottam az ajtómon.
-Gyere! – kiáltottam ki és Jeremy lépett be rajta.
-Ó szia. Hogy vagy? – kérdeztem és intettem, hogy jöjjön beljebb.
-Szia. Jól, valamennyire. De igazából csak azért jöttem, mert keresnek. – és becsukta az ajtót.
Még utána kiáltottam, de ő nem igazán vette figyelembe. Kénytelen voltam lemenni. A fotelban egy nagyon ismerős ember ült és igazából tudtam is, hogy ki az, csak épp azt nem tudtam miért jött…
-Miért jöttél? – kérdeztem közönyösen…
-Neked is szia! Nincs kedved ma eljönni velem valahová? – kérdezte ismét kedvesen, ami már jobban idegesített, mint amikor még gonosz volt… Várjunk…, mi van, ha ez az új gonosz imidzse…
-Minek? Hova? Mikor? – kérdeztem a legfontosabbakat.
-Mert! Majd meglátod! Most! – válaszolt egyszerűen.
-Jól van, de előre szólok, ha meg akarsz erőszakolni, vagy ha le akarsz itatni, vagy ha szégyenbe akarsz hozni, vagy egyéb olyan dolog, aminek nem örülnék, akkor azt légyszi ne most tedd meg!
-1. Ha azt akarnám, hogy lefeküdjünk nem kéne erőszakhoz folyamodnom.
2.Tegnap már megtettem.
3.Nem áll szándékomban.
4.Nem tudom, hogy erre mit fogsz mondani, de nem vészes szóval kapj magadra valamit és induljunk.
-Az elsővel vitatkoznék…
-Ne tedd, mert megy az idő…
Felmentem a szobába és felvettem egy farmert és egy elegáns tunikát és a bőrdzsekimet.
-Ez megfelel az elvárásaidnak? – kérdeztem gúnyosan.
-Tökéletes, csak menjünk mááár. – mondta és már indult is kifelé.
-Jeremy! Elmentem! Jennának, mond, hogy… mindegy, improvizálj. Nemsokára jövök. – kiabáltam a süket tesómnak, aki biztos, hogy nem hallott semmit…
Beszálltunk a kocsimba és Damon beindította a kocsit. Már vagy 20 perce kocsikáztunk, amikor megálltunk egy motorbolt mellett.
-Ugye nem a motorboltba jöttünk? – kérdeztem dramatikus félelemmel.
-Nem. – mondta és kinyitotta nekem az ajtót.
-Akkor?
-A mellette lévő boltba… - mondta kissé idegesen…
-Kisállat kereskedés? Háziállatokat akarsz enni? – kérdeztem most már dramatikus gúnnyal… mi? dramatikus gúny?! Ez szín tiszta gúny volt…
-Ó jézus… - megfogta a kezem és elkezdett húzni a motoros bolt felé.
A másik oldala felé fordított és bevezetett a ’ Báli Ruhák Csoda Országa ’ nevű butikba.
-Miért hoztál ide? – kérdeztem értetlenül.
-Mesélted, hogy lesz az a szépségverseny és Caroline pedig rávett, hogy…
-… Én esküszöm, hogy megölöm… - vágtam Damon szavába.
-Csak próbálj fel pár ruhát… - mondta megjátszott könyörgéssel, hol ott tudta, hogy tudom, hogy legszívesebben ő sem lenne itt.
Bementünk a boltba és levett pár ruhát, meg se nézte a méretet vagy, hogy-hogy néz ki és beküldött a próbafülkébe. Az első ruha egy fekete ruha, felső része testhez álló, alsó része pedig rengeteg tüll rétegből állt. Úgy nézett ki a ruha, mint egy gyászoló Barbie baba báli ruhája. Damon csak röhögött rajtam…
A következő ruha egy teljesen testhezálló rózsaszín selyemruha volt, sellő aljjal. Damon erre csak fintorgott valamit. Már vagy a 10 ruhát próbáltam, amikor egy utolsó ruhát beadott Damon. Egy föld színű ruha. A felső része barna volt és testhezálló, mély dekoltált. Az alja pedig zöld, lenge, de mégis testhezálló. Selyem szerű anyag, de nagyon kényelmes volt. Kimentem a fülkéből és nagyon meglepett Damon reakciója. Tátott szájjal nézett és pislogott is párat.
-Most pontosan úgy nézel ki, mint…
-…, mint Katherine. – mondtam ideges szomorúsággal. Mindig hozzá hasonlítgatnak és már nagyon elegem van abból a szörnyetegből. Annyi fájdalmat okozott már másoknak, ideje lenne, ha meghalna…
-Nem. – mondta mosolyogva.
-Akkor? Van még egy nő aki ugyanúgy néz ki mint mi? – kérdeztem szem forgatva.
-Most pontosan úgy nézel ki, mint Elena Gilbert. – mondta kedvesen és megfogta a kezem, majd megforgatott. – Gyönyörű vagy.
Nagyon meglepett, amit mondott. Egyáltalán nem számítottam erre. És annyira kedves volt. Igazából csak Kathrine-t tudtam most sajnálni, mert egy ilyen férfi, mint Damon, ő egy nagy érték, felbecsülhetetlen érték. Pontosan úgy, ahogy Stefan. Ezért is játszott egyszerre a kettővel, mert mindketten annyira hasonlítanak, csak az idők során kaptak megkülönböztetést. Damon rossz irányba ment, míg Stefan jó irányba. De rájöttem, hogy Stefan is tud olyan gonosz lenni, mint Damon; és Damon is tud olyan jó lenni, mint Stefan.
* * * *
Hát ím itt egy újabb fejezet. Remélem tetszett :) Kíváncsi vagyok, hogy ezután a rész után mit gondoltok Damon-ról vagy Elenáról. Arra is kíváncsi vagyok, hogy szerintetek ettől a ponttól, hogyan folytatódna/folytatódhatna a történet. Várom a kommentárokat!
Remélem örültök, hogy betartottam a szavam és ma hosztam az extra hosszú fejezetet(najóó azért nem annyira hosszú...). Remélem tetszik és ez a rész inkább TeamDamon-osoknak fog tetszeni ;D de TStefanosok, remélem azért nektek is tetszeni fog.
-Így nem mehetek haza. – mondtam a lépcsőn támolyogva.
-Ugyan, megmondod, hogy rosszul vagy és gyorsan bemész a szobádba, én pedig haza tudlak vinni. – győzködött Damon, de nem tartottam jó ötletnek, mert ha otthon meglátják és megérzik rajtam az alkohol szagot, márpedig azt 1km-es körzetben érezni lehet, akkor kirúgnak otthonról.
-De ha annyira félsz, akkor itt aludhatsz. – mondta és megfogta a derekam és segített tovább menni a lépcsőn.
-Stefan vagy az én szobám, a többi mocskos és hideg. – kérdezte és válasz nélkül a sajátjába vezetett. Örülök, hogy nem kért választ, mert Stefan szobájába biztos nem mennék, de igazából Damon szobájába se valami megnyugtató érzés bemenni.
Ahogy beléptünk a szobába én rögtön eldőltem az ágyon.
Nem tudom, mikor feküdtem le, de kb. olyan de. 11.30 lehetett, amikor felébredtem. A szobában nem volt senki.
-Damon! – kiabáltam, reméltem itt van valahol a házban.
-Mi történt? – és Damon már rögtön a szobában volt.
-Semmi, csak nem tudtam hol vagy…
-Itt. – mondta és leült az ágyra. – Szeretnél beszélgetni? – kérdezte Damon magát meghazudtoló kedvességgel.
-Nem tudom, nem igazán… - mondtam és szomorú voltam, mert Damon csak kedves akart lenni, erre én pedig ilyen bunkó vagyok vele. Damon felállt az ágyról és lassan sétált ki a szobából. Már majdnem az ajtónál volt, amikor…
-Tudod, annyira idegesítő ez a folytonos bálszervezés. Most lesz a nyárköszöntő bál és az utolsó szépségverseny is most lesz és persze, hogy Caroline azzal nyaggat, induljunk, mert ez az utolsó évünk és…
-De miért nem mész bele? – kérdezte érdeklődéssel, ami nagyon meglepett.
-Mert, mert, nem tudom. Ez az egész Stefan-re emlékeztet. Az alapítók bálja és a szépségverseny. Meg amikor úgy kikelt magából és, hogy-hogy reagált az emberi vérre és ……………… - a szavak csak úgy jöttek és könnyek párosultak melléjük.
-Elena. Tudom mit érzel, mert velem is ugyan ez történik, de ha nem engeded el örökké boldogtalan leszel… - mondta szomorúan.
-Nem egészen… - mondtam szipogva – nekem könnyebb, hisz én… meghalhatok. – mondtam és Damon tekintetét kerestem.
-Nem szeretném, ha bármi olyat tennél, ami nem helyén való… attól még, hogy megölöd magad, nem oldasz meg semmit. Lehet, hogy könnyebb lenne, de ha elhagyott, akkor az-az ő döntése, neked pedig, akár mennyire is fáj, de el kell fogadnod és tovább kell lépned. Nem ahhoz kell erő, hogy megöld magad, hanem ahhoz, hogy életben maradj… - Damon-t, még sosem hallottam ilyen érzékenyen beszélni.
-Lassan haza kéne menned, biztosan aggódnak miattad… - mondta Damon és felállt az ágyról.
-Igen, valószínűleg… - mondtam egy nagy sóhaj kíséretében.
-Felhozok pár cuccot, ami a lenti táskában van. – mondta és már lent is volt, vagyis gondolom, mert már nem volt a szobában.
Pár pillanat múlva már a szobában volt egy fekete nadrággal és egy zöld színű toppal a kezében. Szája sarkában egy ravasz mosoly húzódott, amit nem tudtam mire vélni, de amikor előhúzott a nadrágjából egy fekete színű csipkés tangát, rögtön megértettem…
-Igazán csinos kis darab… - majd odadobta az ágyra. Válasznak csak egy szemforgatást kapott.
Damon kiment a szobából, hogy át tudjak öltözni. Gyorsan felvettem a ruhákat, amiket behozott és összefogtam a hajam. Kintről kopogtatást hallottam, gondolom Damon az.
-Kész vagy? – kérdezte közönyös hangon.
Én pedig már nyitottam is az ajtót.
-Haza viszlek. – mondta és utat engedett a lépcső felé.
-Nem szükséges. – és lementem a lépcsőn. Felvettem a kis táskányi maradék ruhát, beletettem, amit ma reggel levettem és összehúztam a zipzárját. Damon felém nyújtotta a kezét, jelezve, hogy adjam a táskát, én pedig oda adtam neki egy köszönömmel megspékelve.
-Nem kérdés volt. – és nyitotta is az ajtót.
Beszálltunk a kocsimba és már indította is a motort. Hamar hazaértem és már szálltunk is ki a kocsiból.
-Haza tudsz menni? – kérdeztem, de rájöttem, hogy ez egy elég hülye kérdés egy vámpírtól…
-Megoldom. – mondta mosolyogva. Ez a mosoly ismét olyan őszinte volt. örültem, hogy legalább ő kezd megbékélni a helyzettel. Bár szerintem nagyos is fáj neki, csak nem mutatja.
-Nincs kedved inkább bejönni? Ma már úgysem megyek suliba… - mondtam, de rosszul is éreztem magam, mert nem tudom, hogy magyarázom ki magam, miután a többiek hazaérnek.
-De… - mondta és úgy ment be a házba és olyan otthonosan mozgott, mintha ő maga is itt élne már jó pár éve.
Gondoltam megkérdezem Boonie-t és Caroline-t, hogy Jenna hívta –e őket, ha nem akkor beadom neki, hogy náluk aludtam.
______________________________________________________________________ Szia Boonie. Tegnap keresett Jenna, hogy hol vagyok, vagy, hogy nállatok vagyok –e? Később mindent elmesélek…
______________________________________________________________________
Szia Car. Keresett tegnap Jenna? Mondtál neki valamit? Később mindent meg dumálunk. Kérlek fedezzetek a suliban.
______________________________________________________________________
Damonnal felmentünk a szobámba, ő pedig leült az ágyammal szemben lévő fotelba én meg elnyúltam az ágyamon. Pár pillanat múlva már jött is a két válasz SMS.
______________________________________________________________________
Elina! Nem keresett, de mi a baj? Hova tűntél tegnap… Láttam, hogy Damonnal mentél el. Ha bármit is csinált én esküszöm, hogy… de a lényeg, hogy vagy? Car átadta, hogy fedezzünk, szóval azt mondtuk, hogy reggel rosszul voltál és volt egy kis lázad. Puszi és hívj ha mehetek.
______________________________________________________________________
Ó, szia. Tegnap hívott Jenn, de annyit mondtam, hogy szerintem Boonie-nál vagy. Őt nem hívta, szóval valószínűleg elhitte. Mesélj el mindent, hogy tegnap hova tűntél és ma miért nem jöttél. Fedezünk. Pusz
______________________________________________________________________
Szóval megvan a fedő sztori. Tegnap átmentem Boonie-hoz és filmezés közben elaludtunk és elfelejtettem felhívni Jennát, viszont Mr.Saltzman biztos megkérdezi majd Jennát, viszont Boonie volt iskolában szóval ez lesz a magyarázat…
„Tegnap átmentem Boonie-hoz egy csajos estét tartani, de annyi mindent összeettem, hogy másnapra rosszul éreztem magam. Haza jöttem, de volt egy kis lázam ezért nem mentem suliba.”
Ez elég hihető, szóval remélem nem fognak gyanút…
-Min gondolkozol ennyire? – kérdezte Damon és hirtelen megijedtem, mert teljesen kiment a fejemből, hogy itt van.
-Fedő sztori. – és vágtam egy vicces pofát. Damon elnevette magát és komolyan rég hallottam nevetni. Mármint ilyen komolyan és valóságosan nevetni, őszintén. A gondolkozásból ismét a telefonom csengése zökkentett ki.
-Hallo?
-Elena. Ma délutánig lehet jelentkezni a szépségversenyre, úgyhogy told be a kerek fenekecskédet és töltsd ki azt a jelentkezési lapot. Boonie is jön, szóval… – mondta bájos hangon Caroline és egyáltalán nem volt kedvem bemenni…
-Jól van. Szia.
-Szia és jobbulást!
-Mi?! – de már nem válaszolt, hisz letette a telefont.
Damonnal egymásra néztünk és csak egy szót mondtunk.
-Caroline. – egyszerre mondtuk és utána egyszerre is kezdtünk el nevetni.
Ismét egy őszinte és valós nevetés. Jó volt vidámnak látni Damon-t. Ha úgy vesszünk nem is olyan rossz ember, csak már annyit csalódott másokban, hogy nem tud kiben bízni. Ez szomorú. De úgy veszem észre, hogy bennem talán egy kicsit bízik… Bár még mindig neheztel rám, amiért segítettem Katherine-nek, de nem tehettem mást és nekem is ugyan olyan rossz, mert elvesztettem életem szerelmét…
Remélem sok-sok komit kapok! Pár nap múlva jön a következő, addig is olvassátok el a 'Következő Rész tartalmából'-t. Lehet itt is kérdezni, chaten is és msn-en/e-mailben is várom kérdéseiteket.
