4.fejezet - Az alkohol hatása...

Remélem örültök, hogy betartottam a szavam és ma hosztam az extra hosszú fejezetet(najóó azért nem annyira hosszú...). Remélem tetszik és ez a rész inkább TeamDamon-osoknak fog tetszeni ;D de TStefanosok, remélem azért nektek is tetszeni fog.

____________________________________________________________________

- Így nem mehetek haza. – mondtam a lépcsőn támolyogva.

- Ugyan, megmondod, hogy rosszul vagy és gyorsan bemész a szobádba, én pedig haza tudlak vinni. – győzködött Damon, de nem tartottam jó ötletnek, mert ha otthon meglátják és megérzik rajtam az alkohol szagot, márpedig azt 1km-es körzetben érezni lehet, akkor kirúgnak otthonról.

- De ha annyira félsz, akkor itt aludhatsz. – mondta és megfogta a derekam és segített tovább menni a lépcsőn.

- Stefan vagy az én szobám, a többi mocskos és hideg. – kérdezte és válasz nélkül a sajátjába vezetett. Örülök, hogy nem kért választ, mert Stefan szobájába biztos nem mennék, de igazából Damon szobájába se valami megnyugtató érzés bemenni.

Ahogy beléptünk a szobába én rögtön eldőltem az ágyon.

Nem tudom, mikor feküdtem le, de kb. olyan de. 11.30 lehetett, amikor felébredtem. A szobában nem volt senki.

- Damon! – kiabáltam, reméltem itt van valahol a házban.

- Mi történt? – és Damon már rögtön a szobában volt.

- Semmi, csak nem tudtam hol vagy…

- Itt. – mondta és leült az ágyra. – Szeretnél beszélgetni? – kérdezte Damon magát meghazudtoló kedvességgel.

- Nem tudom, nem igazán… - mondtam és szomorú voltam, mert Damon csak kedves akart lenni, erre én pedig ilyen bunkó vagyok vele. Damon felállt az ágyról és lassan sétált ki a szobából. Már majdnem az ajtónál volt, amikor…

- Tudod, annyira idegesítő ez a folytonos bálszervezés. Most lesz a nyárköszöntő bál és az utolsó szépségverseny is most lesz és persze, hogy Caroline azzal nyaggat, induljunk, mert ez az utolsó évünk és…

- De miért nem mész bele? – kérdezte érdeklődéssel, ami nagyon meglepett.

- Mert, mert, nem tudom. Ez az egész Stefan-re emlékeztet. Az alapítók bálja és a szépségverseny. Meg amikor úgy kikelt magából és, hogy-hogy reagált az emberi vérre és ……………… - a szavak csak úgy jöttek és könnyek párosultak melléjük.

- Elena. Tudom mit érzel, mert velem is ugyan ez történik, de ha nem engeded el örökké boldogtalan leszel… - mondta szomorúan.

- Nem egészen… - mondtam szipogva – nekem könnyebb, hisz én… meghalhatok. – mondtam és Damon tekintetét kerestem.

- Nem szeretném, ha bármi olyat tennél, ami nem helyén való… attól még, hogy megölöd magad, nem oldasz meg semmit. Lehet, hogy könnyebb lenne, de ha elhagyott, akkor az-az ő döntése, neked pedig, akár mennyire is fáj, de el kell fogadnod és tovább kell lépned. Nem ahhoz kell erő, hogy megöld magad, hanem ahhoz, hogy életben maradj… - Damon-t, még sosem hallottam ilyen érzékenyen beszélni.

- Lassan haza kéne menned, biztosan aggódnak miattad… - mondta Damon és felállt az ágyról.

- Igen, valószínűleg… - mondtam egy nagy sóhaj kíséretében.

- Felhozok pár cuccot, ami a lenti táskában van. – mondta és már lent is volt, vagyis gondolom, mert már nem volt a szobában.

Pár pillanat múlva már a szobában volt egy fekete nadrággal és egy zöld színű toppal a kezében. Szája sarkában egy ravasz mosoly húzódott, amit nem tudtam mire vélni, de amikor előhúzott a nadrágjából egy fekete színű csipkés tangát, rögtön megértettem…

- Igazán csinos kis darab… - majd odadobta az ágyra. Válasznak csak egy szemforgatást kapott.

Damon kiment a szobából, hogy át tudjak öltözni. Gyorsan felvettem a ruhákat, amiket behozott és összefogtam a hajam. Kintről kopogtatást hallottam, gondolom Damon az.

- Kész vagy? – kérdezte közönyös hangon.

Én pedig már nyitottam is az ajtót.

- Haza viszlek. – mondta és utat engedett a lépcső felé.

- Nem szükséges. – és lementem a lépcsőn. Felvettem a kis táskányi maradék ruhát, beletettem, amit ma reggel levettem és összehúztam a zipzárját. Damon felém nyújtotta a kezét, jelezve, hogy adjam a táskát, én pedig oda adtam neki egy köszönömmel megspékelve.

- Nem kérdés volt. – és nyitotta is az ajtót.

Beszálltunk a kocsimba és már indította is a motort. Hamar hazaértem és már szálltunk is ki a kocsiból.

- Haza tudsz menni? – kérdeztem, de rájöttem, hogy ez egy elég hülye kérdés egy vámpírtól…

- Megoldom. – mondta mosolyogva. Ez a mosoly ismét olyan őszinte volt. örültem, hogy legalább ő kezd megbékélni a helyzettel. Bár szerintem nagyos is fáj neki, csak nem mutatja.

- Nincs kedved inkább bejönni? Ma már úgysem megyek suliba… - mondtam, de rosszul is éreztem magam, mert nem tudom, hogy magyarázom ki magam, miután a többiek hazaérnek.

- De… - mondta és úgy ment be a házba és olyan otthonosan mozgott, mintha ő maga is itt élne már jó pár éve.

Gondoltam megkérdezem Boonie-t és Caroline-t, hogy Jenna hívta –e őket, ha nem akkor beadom neki, hogy náluk aludtam.
______________________________________________________________________
Szia Boonie. Tegnap keresett Jenna, hogy hol vagyok, vagy, hogy nállatok vagyok –e? Később mindent elmesélek…
______________________________________________________________________
Szia Car. Keresett tegnap Jenna? Mondtál neki valamit? Később mindent meg dumálunk. Kérlek fedezzetek a suliban.
______________________________________________________________________

Damonnal felmentünk a szobámba, ő pedig leült az ágyammal szemben lévő fotelba én meg elnyúltam az ágyamon. Pár pillanat múlva már jött is a két válasz SMS.

______________________________________________________________________
Elina! Nem keresett, de mi a baj? Hova tűntél tegnap… Láttam, hogy Damonnal mentél el. Ha bármit is csinált én esküszöm, hogy… de a lényeg, hogy vagy? Car átadta, hogy fedezzünk, szóval azt mondtuk, hogy reggel rosszul voltál és volt egy kis lázad. Puszi és hívj ha mehetek.
______________________________________________________________________
Ó, szia. Tegnap hívott Jenn, de annyit mondtam, hogy szerintem Boonie-nál vagy. Őt nem hívta, szóval valószínűleg elhitte. Mesélj el mindent, hogy tegnap hova tűntél és ma miért nem jöttél. Fedezünk. Pusz
______________________________________________________________________

Szóval megvan a fedő sztori. Tegnap átmentem Boonie-hoz és filmezés közben elaludtunk és elfelejtettem felhívni Jennát, viszont Mr.Saltzman biztos megkérdezi majd Jennát, viszont Boonie volt iskolában szóval ez lesz a magyarázat…
„Tegnap átmentem Boonie-hoz egy csajos estét tartani, de annyi mindent összeettem, hogy másnapra rosszul éreztem magam. Haza jöttem, de volt egy kis lázam ezért nem mentem suliba.”
Ez elég hihető, szóval remélem nem fognak gyanút…

- Min gondolkozol ennyire? – kérdezte Damon és hirtelen megijedtem, mert teljesen kiment a fejemből, hogy itt van.

- Fedő sztori. – és vágtam egy vicces pofát. Damon elnevette magát és komolyan rég hallottam nevetni. Mármint ilyen komolyan és valóságosan nevetni, őszintén. A gondolkozásból ismét a telefonom csengése zökkentett ki.

- Hallo?

- Elena. Ma délutánig lehet jelentkezni a szépségversenyre, úgyhogy told be a kerek fenekecskédet és töltsd ki azt a jelentkezési lapot. Boonie is jön, szóval… – mondta bájos hangon Caroline és egyáltalán nem volt kedvem bemenni…

- Jól van. Szia.

- Szia és jobbulást!

- Mi?! – de már nem válaszolt, hisz letette a telefont.

Damonnal egymásra néztünk és csak egy szót mondtunk.

- Caroline. – egyszerre mondtuk és utána egyszerre is kezdtünk el nevetni.

Ismét egy őszinte és valós nevetés. Jó volt vidámnak látni Damon-t. Ha úgy vesszünk nem is olyan rossz ember, csak már annyit csalódott másokban, hogy nem tud kiben bízni. Ez szomorú. De úgy veszem észre, hogy bennem talán egy kicsit bízik… Bár még mindig neheztel rám, amiért segítettem Katherine-nek, de nem tehettem mást és nekem is ugyan olyan rossz, mert elvesztettem életem szerelmét…

_________________________________________________________________________________

Remélem sok-sok komit kapok! Pár nap múlva jön a következő, addig is olvassátok el a 'Következő Rész tartalmából'-t. Lehet itt is kérdezni, chaten is és msn-en/e-mailben is várom kérdéseiteket.

millió puszi: AnnaLynne95