Íme a 8.fejezet, remélem tetszeni fog :)
* * * *
Az egyik pillanatban még Damon-t öleltem, a másik pillanatban már hűlt helyét se találtam. Rossz érzésem volt. Lehet, hogy megbántottam? Nem tudom. Remélem nem. Most ő az egyetlen, aki áttud segíteni ezen az egészen. Gondoltam előveszem a naplőm és írok bele egy keveset és úgy is tettem. Kezembe vettem a naplót és bekuporodtam az ágyamba. Majd elkezdtem írni.
„ Kedves Naplóm!Félek. Nem tudom mitől vagy miért, de nekem nem tetszik valami. Egyik napról a másikra nem változhat meg az ember, vagy igen? Csak akkor érzem magam biztonságban, ha Damon a közelembe van. Emlékszem régebb mindig az ő közelsége rémisztett meg, de most… Most másképp van. Valami van köztünk, érzem. De lehet, hogy csak túlkomplikálom a dolgokat. Lehet, hogy csak én magyarázom túl az egészet. Damon pedig tényleg csak vigyáz rám. De lehet, hogy most megbántottam, csak nem tudom miért. És ismét ugyan az… Félek! „Nem igazán tudtam már mit írni, mert (ismét) féltem, ha tovább írom, még több félelmem lesz. Nem értem ezt az egészet… és, hogy őszinte legyek, már a hócipőm tele van ezzel az egész dologgal.
A szemeim úgy csukódtak le, mintha kötelező lett volna.
*
Az éjszaka közepén arra ébredtem fel, hogy valami csattogtatja az ablakot, de rájöttem, hogy csak a vihar. Odasétáltam az ablakhoz és megfújt az ablakon beáradó friss, hideg levegő. Megborzongtam és azt éreztem, hogy ne zárjam be az ablakot. Mintha lenne valami, amiért nyitva kell hagynom. Már nagyon elegem van a hülye megérzéseimből. De mégsem csuktam be az ablakot. Magamra vettem még egy jó meleg pulcsit és visszafeküdtem aludni.
*
Ismét hallottam valamit, de mielőtt megfordulhattam volna, hogy megnézzem mi az, Damon már ott tornyosult felettem. Megijedtem, nagyon. Hirtelen megcsókolt. Észrevette, hogy én nem csókolok vissza, úgyhogy száját levette enyémről, majd csak ennyit suttogott.
- Szeretlek Elena. Nem tudom eddig miért nem hagyatkoztam az érzéseimre. Szeretlek.
Én pedig meglepődve magamon megcsókoltam Damon-t. Talán még senkit sem csókoltam ilyen szenvedéllyel. Most így visszagondolva még Stefan-t se.
- Elég meleg van itt. – mondta Damon és levette a pulcsimat, majd a vékonyabb pólóm alá nyúlt.
Én még mindig csókoltam, ahogy ő is engem kezeimmel pedig én is úgy tettem, ahogy ő is. Levettem a felsőjét, majd ő is az enyém. Tüzesen csókoltuk egymást és időközben elfelejtettünk levegőt venni. Zihálva csókolgatta a nyakam én pedig simogattam felső testét.
- Szeretlek. – mondtam neki két csók között.
- Én is. Nagyon. Katherine fel sem ér hozzád.
- Tudom. Nem is sajnálom, hogy Stefan-t elvitte.
- Ennek örülök. – mondta majd kikapcsolta a melltartómat is.
Én pedig egyáltalán nem féltem. Tudtam, hogy ennek így kel lennie. És örültem neki. Jó érzés volt, hogy Damon megcsókol. Hogy átölel és egyáltalán, ahogy hozzám ér. Már a nadrágunkat is lecibáltuk magunkról. A beismerés, hogy pár pillanat múlva Damon és én hivatalosan is lefeküdtünk egymással, inkább megnyugtatott, minthogy megijesztett. Még adott egy utolsó csókot tette előtt és mosolygott egyet. Én is így tettem.
*
Zihálva ébredtem meg órám csörgésére. Úristen! Ez szörnyű volt. Ez az álom, ez. Jézus.
Azt vettem észre, hogy teljesen leizzadtam és még mindig alig kapok levegőt. Nagyon megijesztett ez az álom. Vagyis inkább az ijesztett meg, hogy az álmomban mennyire szerettem Damon-t. Mennyire nem félte tőle. Mennyire akartam. De szerencsére ez csak egy álom volt.
Kopogást hallottam az ajtónál, de nem tudtam válaszolni, mert még mindig alig kaptam levegőt. Damon lépett be az ajtón és nagyon nyúzottnak nézett ki. Olyan sápadt és egyszóval szörnyen nézett ki. A szeme most még sötétebb volt, mint tegnap. Ijesztő, nem láttam ilyennek, nem! Még sosem láttam ilyennek Damon-t. Egyszerre szólaltunk meg, ahogy egymásra néztünk.
- Jól vagy? – egy emberként szólaltunk meg pár pillanat múlva.
- Szörnyen nyúzottnak látszol. Történt valami? – kérdeztem aggodalmaskodva.
- Fura éjszaka. – mondta és vágott egy grimaszt. – És veled?
Nem tudtam, hogy elmondtam –e, hogy, mit is álmodtam. Szégyelltem magam és fura is volt, hogy…
- Igen, velem is hasonló. – mondtam minél több információt eltitkolva.
- Nagyon furát álmodtam. Te meg én lefeküdtünk. És még élvezted is. – itt persze magához híven huncutul elmosolyodott és húzogatta pár pillanatig a szemöldökét, majd folytatta. – Meg mondtál minden hülyeséget, meg én is…
Majdnem ott kaptam szívrohamot és agyvérzést egyszerre, amikor meghallottam mit álmodott Damon. Nyeltem egy nagyot.
- Ööö, hát, ez, öö, ez elég lehetetlen. – dadogtam.
Damon csak meghúzta a vállát és rám nézett.
- És veled mi történt?
- Lehet, hogy most meg fogsz lepődni, de én is ezt álmodtam. – hadartam el, nagyon gyorsan.
Ráncolta a szemöldökét rendesen és ez engem nagyon megijesztett.
- 1. Ez biztos, hogy nem véletlen. 2.És milyen volt? Élvezted? – kérdezte a másodikat sok-sok huncutsággal a hangjában.
Én csak hozzávágtam egy párnát, mire ő megfogta mire hozzáérhetett volna.
- Hallgatás, beleegyezés. – mondta nevetve.
- Ez csak álom, amit az emberek úgy alakítanak, ahogy ők akarják. Amúgy sem feküdtünk le…
- De majdnem. – mondta vigyorogva. – De az ágyban még jobb vagyok, ha akarod tudni. – mondta vigyorogva, majd pár milliméterre megállt az arcával, majd hirtelen fejbe vágott egy párnával.
- Ezt az előbbiért. – mondta nevetve.
- És ehhez mit szólsz? – kérdeztem és még közelebb hajoltam és egyik kezemet a hasához érintettem, majd hirtelen még nagyobbat ütöttem a párnával, már ha egy párnával lehet nagyon ütni…
- Már kezdtem azt hinni, hogy merész vagy… - mondta lemondóan – De nem!
- Én igenis bátor és merész vagyok. – mondtam úgy, mint egy megsértődött kislány.
- Bizonyítsd be. – mondta huncutul.
- Nekem nem kell tennem semmit, ha nem akarok. – mondtam magabiztosan.
- Önszántadból nem is, de ha nagyon szépen megkérlek… - mondta és kacsintott mellé. A bűvölés… erre nem gondoltam.
- Azt tudnám, hogy valójában nem önszántamból teszem? – kérdeztem és visszaültem mellé az ágyra, mert, hogy időközben felálltam.
- Ha akarom nem. – vigyorgott tovább.
- Tudod, én nem hiszem, hogy valaha is megbűvöltél vagy meg fogsz bűvölni… - mondtam.
- Ezt miből gondolod? – kérdezte meglepetten.
- Mert ha akartad volna, már rég megtehetted volna és én annál sokkal fontosabb vagyok számodra, hogy így kihasználj. – mondtam ismét magabiztosan és saját magamat is megleptem azzal amit mondtam, úgy ahogy a szemben ülő Damon-t is.
- Honnan veszed, hogy fontos vagy számomra? – kérdezte picit ingerülten.
- Mert még mindig itt vagy, pedig már semmi rossz nem leselkedik rám vagy a városra.
- Mert érzek irántad valamit, Elena . . . . . . . . .
* * * *
Háááát, íme a várva várt következő fejezet. Ismét egy jó kis függővéggel, sokak örömére :P
Remélem, hogy tetszett ez a fejezet és ez most megint hosszabb lett mint az előző :)
Most ismét 10 komi a minimum, remélem kicsivel hamarabb meglesz, mint a 7.fejezet-nél.
Ismét kíváncsi vagyok, mit szóltok az eseményekhez, Mit gondoltok Damonról/Elenáról/kapcsolatukról/lehet -e közöttük valami? Remélem ilyen komik is jönni fognak :)
millió puszii.
AnnaLynne95
