Általánosságban :)

Történetről: a történet a 'Vámpírnaplók' (TVD) sorozat fajtájára hasonlít/azaz nem a könyvre/. A történet alapja az első évad. Én pedig úgy gondoltam, hogy a "2.évadot" sajátosan írom meg. Ennyit röviden =P
Frissek: hát én 2-3 naponta gondoltam a frisseket, mert a részek rövidek, de lehet, hogy majd lesznek kivételek és hamarabb hozom, ha esetleg elmaradnék, akkor dupla fejit hozok.
Következő rész tartalmából: Az élet változik. Ahogyan az emberek is, jelen esetben vámpírok is. Létezik második igaz szerelem? Lehet bármi is Elena és Damon között?! Majd kiderül a következő részekből... :)

2010. július 7., szerda

10.fejezet - A problémák újabb problámákat szülnek...

Itt az új fejezet. Most megpróbálok minél többet hozni, mert a hét vége felé elutazom és nem tudom mikor kerülök gépközelbe. Remélem elnyeri a tetszéseteket ez a fejezet, nekem ez most nem annyira tetszik, mint a többi. Itt inkább az érzelmek kerülnek előnybe és a cselekmények a háttérbe... Ez a fejezet a TEAM DAMON-osoknak kedvez, remélem tetszeni fog nekik :)

* * * *

Még jó, hogy Damon fogta a kezem, mert idejében eltudott kapni, mivel egyensúlyomat elvesztve és eszméletemet is pár pillanatig elvesztve a földre rogytam. A könnyek magától kezdtek el hullani és saját magamon is meglepődtem mostanában mennyire sokat sírok és mennyivel érzékenyebben kezelem a dolgokat. Nem tusom megérteni a viselkedésemet. Talán az a sok stressz és Katherine, meg Stefan, meg ez az egész Damon-os ügy. Meg most ez az egész új vámpírok és… Azt hiszem ismét oda kerültem, hogy csak Damon tud segíteni…

- Elena! Elena! – szólítgatott nevemen Damon. Néhányszor megrázogatott, de éreztem, hogy nem a padlón, hanem valami puhán fekszem. Kicsit felemelkedtem és láttam, hogy a nappaliban fekszem a kanapén.

- Damon! – mondtam elhaló hangon és a máskor tiszta hangom, most hörgőn zengett.

- Ugye jobban vagy? – kérdezte és megsimogatta az arcomat. Ismét megrezzentem érintésétől.

- Figyelj, nem kell félned az új vámpíroktól. Megkérem Jeremy-t és Jenna-t, hogy senkit, ismétlem, senkit ne hívjanak be. Megpróbálom megtudni, hogy kik azok és a legfontosabb kérdés, ki a franc változtatta át őket… - mondta és még mindig simogatta a karomat.

Egyik karomat felemeltem és átfogtam Damon felsőtestét és magamhoz öleltem. Eléggé meglepődött, sőt egyáltalán nem tudta, hogy mit is akarok. Én is meglepődtem, de muszáj volt éreznem, hogy valaki vigyáz rám és az nem más, mint Damon.

- Az lesz a legjobb, ha most haza mész… vagyis haza viszlek. – javította ki magát.

- NEM! – vágtam rá habozás nélkül.

- De mindenki aggódik érted. Bonnie hívott is. – mondta és odaadta a telefonomat.

- Nem akarom, hogy megijedjen, de később mindent tisztázok vele.

- Akkor is azt tartom ésszerűnek, ha hazamész és nem én leszek a rossz, gonosz Damon bácsi, aki minden szirszarba belerángat és még nála is alszol…

- Figyelj! Ha azt akarom, hogy itt maradjak akkor itt maradok, ha nem akkor elmegyek.

- DE NEM ÉRTED, HOGY FÉLTELEK?? – kérdezte már idegesen kiabálva és járkálva a kanapé körül.

Meglepett amit mondott. Nem tudom mi köze van ehhez a dologhoz.

- Nem tudok úgy harcolni, hogy közben téged figyellek és vigyázzak rád…

Én még mindig csak fura fejjel figyeltem a körülöttem történő cselekményt és megpróbáltam felfogni mit is magyaráz nekem Damon. Nagy nehezen feltámolyogtam a kanapéról, amiből mit sem vett észre Damon, mert közben még mindig buzgón érvelt, hogy miért nem maradhatok nála. Felálltam és odavánszorogtam Damonhoz és átöleltem. Fogalmam sincs mi ütött belém és Damon is ezt könyvelhette el magában. Mindketten furán éreztük magunkat még talán kényelmetlenül is. Bár Damon-t sosem láttam zavarban, de most, ebben a helyzetben eléggé úgy tűnt, nagyon is zavarban van. Ott álltunk, én öleltem őt, ő ölelt engem és kizártuk a külvilágot. Megfordult a fejemben, hogy ha lehetne, most örökre megállítanám az időt és így maradhatnánk mi ketten, ölelkezve.

*

*DAMON SZEMSZÖGE*

Nagyon meglepődtem, amikor Elena ölelt át, gyönge testével. Annyira erőt adó volt és jól esett. Nem tudtam letagadni magam előtt, hogy most már biztos vagyok benne, hogy köztünk több van, mint barátság. És ezt ő is érzi, mégsem tesz ellene…

* * * *

Nah hát az előzőnél a komit elég hamar összegyűltek ezért úgy gondolom, hogy most minimum 12 vagy 13 komit kérek. Remélem nem sok és remélem tetszeni fog ez a fejezet. Lehet túl érzelgős lett és nem fog tetszeni,de remélem, hogy azért vannak kivételek... Nem lett valami túl hosszú, de 1.Siettem. 2.Késő van és fáradt vagyok 3.Meglett a 10 komi. 4.Megpróbáltam a kedvetekre tenni.

~ Mellesleg elkezdtem írni egy újfajta sztorit, amit még nem akarok egy ideig publikálni, szóval csak szólok, hogy kb. júli közepén felkerülnek majd a bevezető fejezetek. :) Remélem örültök és azért ez is időbe telik, szóval legyetek türelmesek :)

millióópuszii. && sok-sok köszönet az olvasóknak! :) Hamarosan 1000 látogatóó! :D ^^

AnnaLynne95

10 megjegyzés:

  1. szia!
    nagyon nagyon jó rész lett!!!
    Damon szemszöge megint nagyon jó lett!! aranyosak voltak Elenával! =)
    alig várom a kövit!!!

    puszi.ŁŁ. csillus.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó lett! TOVÁBB!!!!! Azt akarom, hogy írj méf ma egy fejit! Most azonnal! Damon most elég idiótán viselkedett, bár igaz, hogy ő nem éppen a szívem csücske. Szerintem én már kezdem selyteni, hogy ki változtatta át a vámpírokat. Vagy inkább kik!
    Puszi : Friday

    VálaszTörlés
  3. Szia.
    Végre volt időm és elolvastam az EGÉSZET...ja és mellesleg hajnali 1.15 van... O.o... xD
    Nagyon, nagyon, nagyon tetszik a történeted és alig tudok vele betelni! :D
    Már golyózik a szemem és azt sem tudom mit írok szóval szerintem be is fejezem... xD
    Nagyon várom a kövi fejezetet! Siess, és így tovább!:)
    puszi:
    Nonii (Évii) :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jó lett :D
    Ügyes vagy!!Siess a következő fejezettel!!Már nagyon várom *.*
    Puszi:Lizzie24

    VálaszTörlés
  5. Szia...hát nemistudom mit mondjak,egyszóval szuper lett... :) puszi:Angee

    VálaszTörlés
  6. szia
    megint nagyon jó fejit írtál nagyon tetszett
    remélem hamar lesz friss
    puszi:Lilla

    VálaszTörlés
  7. nagyon imádom !!!
    mi lesz itt? *.* (költői kérdés volt)
    már alig várom a következőt xD:D:D
    puszillak(L): rosalie :)

    VálaszTörlés
  8. Hello!
    Szerintem nagyon jó és izgalmas lett csak nagyon kevés. Remélem a következő fejezet hosszabb lesz.
    Puszi :) Bells

    VálaszTörlés
  9. Szia!
    Nagyon jó lett az új rész
    Várom a kövit*.*

    VálaszTörlés
  10. Köszönöm a komikat! Új fejezet!
    Mostantól Kedden és Péntekenként lesz friss. :)
    pusziiiii

    VálaszTörlés