Általánosságban :)

Történetről: a történet a 'Vámpírnaplók' (TVD) sorozat fajtájára hasonlít/azaz nem a könyvre/. A történet alapja az első évad. Én pedig úgy gondoltam, hogy a "2.évadot" sajátosan írom meg. Ennyit röviden =P
Frissek: hát én 2-3 naponta gondoltam a frisseket, mert a részek rövidek, de lehet, hogy majd lesznek kivételek és hamarabb hozom, ha esetleg elmaradnék, akkor dupla fejit hozok.
Következő rész tartalmából: Az élet változik. Ahogyan az emberek is, jelen esetben vámpírok is. Létezik második igaz szerelem? Lehet bármi is Elena és Damon között?! Majd kiderül a következő részekből... :)

2010. július 9., péntek

11.fejezet - Elhidegülve...

Íme itt az újabb fejezet. Tudom, hogy most egy hosszabb fejezetet kellett volna hozni, de ez egy inkább átvezető rész volt. Remélem azért tetszik majd! :)

* * * *


Hirtelen, visszakozva léptem el Damontól, mintha tűzbe nyúltam volna. Megijedtem, hogy az álom kezd egyre valóságosabb lenni…

- Átmegyek Boonie-hoz. – mondtam sietősen és már szedtem is a virgácsimat és rohantam ki az ajtón.

A sebességet nagyobbra vettem és szaladni kezdtem, mikor rájöttem, hogy Boonie még iskolában van. Nem mehettem hozzá és nem tudtam kihez mehetek még. Vajon hova nem hívták még be az új vámpírokat?! Elég sokat gondolkodtam, hova is mehetnék, de arra jutottam, hogy nincs olyan hely, amit biztonságosnak tartok, kivéve…

- Nincs otthon. – rágcsáltam a számat és szememet a földön legeltettem.

Felnéztem és láttam, hogy Damon int a fejével, hogy menjek be. Így is tettem. Bementem abba az óriási nappaliba és belehuppantam a kanapéba. Ott ültem, mint valami szobor és töprengtem. Damon a velem szemben álló fotelben ült és engem nézett. Nem igazán akartam megszólalni, ő sem tett semmit. A csend kezdett egyre kínosabb lenni és mivel Damon nem akart megszólalni, nekem kezdett kezdeményeznek…

- Ööö… - Gratulálok Elena! Te és a bő szókincsed!!! – Van valami kajád? – nem jutott jobb az eszembe…


- Nincs. Rendelhetsz… - mondta semlegesen, de még hozzá tette – de elmehetünk a Grill-be.


- Rendelek. – mondtam és elővettem a telefonom.


- Te kérsz valamit? – néztem rá most először…


- Ha lehet instant vért kapni… - mondta gúnyosan.

Ez a válasz eléggé megijesztett… Már elég rég nem evett és én itt vagyok, neki felkínálkozva…

- Bocs, ha megijesztettelek. – mondta és elindult fel az emeletre.

Én még mindig ott ültem a kanapén és néztem magam elé… Nem tárcsáztam, nem is gondolkodtam, nem is csináltam semmit. Valaki kopogtatott, én pedig automatikusan mentem kinyitni az ajtót. Amikor kinyitottam, egy férfi állt előttem, elkapta a nyakam és elkezdett kirángatni az ajtón…

* * * *

Na hát most lehet megint dühösnek lenni rám, mert 1.Függővég 2.Nagyon rövid lett. Nagyon bocsi, tényleg, de most direkt lett ilyen hosszúságú. Szóval kérem a 12-13 komit. Az előzőnél sajna nem volt meg, de most nektek akarok jót. Ma derült ki, hogy holnap utazom 16.30-kor Szegedre, majd vasárnap utazom Erdélybe. Hétfőn érkezem meg és szerintem kedden sikerül új rész feltennem. Ezek után az lesz, hogy (!)KEDDEN ÉS PÉNTEKEN LESZ FRISS(!)
Nagyon köszi a türelmeteket. :)

milliópusziiii.

AnnaLynne95

14 megjegyzés:

  1. Juj de jó lett..és igen rövid lett,de nagyon izgalmas..és ahogyan a vámpir elkapta Elenát..Aú!Hát egy kicsit meg is ijedtem..Jó lett. Puszi:Angee
    U.I:Siess a kövivel...

    VálaszTörlés
  2. Angee megint megelőzött. Na mind1! Szóval a VH-n most az van, hogy feltettem egy előszót, mert tervezek egy új blogot, csak nem tudom, hogy megírjam e? Szóval majd, ha lesz időd szavazz, hogy igen vagy nem! :) Bírtam Damontól azt az instant véres beszólást. :)
    Puszi : Friday

    VálaszTörlés
  3. áááá. h lehet így befejezni!!! rem nem lesz semmi baja Elenának és majd a hős Damon megvédi =P

    Damon beszólása. csak ha van instant vér!! nagyon jó rész lett!! alig várom a köviket!!

    puszii. ŁŁ. csillus.
    ui.: este VD ;)

    VálaszTörlés
  4. ááá...itt abbahagyni...ez kínzás főleg h csak kedden lesz friss...xD
    am szólok h fent van az frissem...:$:D
    jaja csillus este VD! :D♥♥♥

    VálaszTörlés
  5. ja am nagyon jó lett! és várom a kövit...vagyis a keddet...
    tényleg jó let az h instatnt vér Damonnak...xD
    puszi

    VálaszTörlés
  6. köszönöm a komikat. :)
    hát akartam bele valami Damon-humort is belecsempészni... =D
    megpróbálok egy hosszú részt hozni kedden, ami remélem, majd kárpótol a hosszú szünet után ^^)

    Friday: szavaztam, méghozzá igennel. :) (mily meglepő :P) szóval nekem tetszik az alapsztori, szóval megyek és gyorsan megkukkantom ;)

    Alap, hogy ma megnézem a 3.részt... nagyon kíváncsi vagyok, mert jó rész ez a 3. :D:D

    UÍ.: miután visszatértem szeretnék majd egy chatestét tartani, ahol mind együtt beszélgethetünk :D remélem sokan jelentkeztek majd :D

    milliópuszi&&köszii a komikat! :D ;) (LL)

    AnnaLynne95

    VálaszTörlés
  7. szia
    nagyon jó lett
    várom a folyit
    puszi:Lilla

    VálaszTörlés
  8. szia :D
    na szóval: húúú függővég (már nem lepődöm meg xD)
    jajj szegény Elena! Mi lesz vele? uhh ...
    de nekem tetszik :D
    puszillak: rosalie (L)

    VálaszTörlés
  9. Szia!
    Nagyon tetszik a történeted. Tehetséges író vagy. Kíváncsian várom a folytatást.
    Szia

    VálaszTörlés
  10. Hello .........Mikor rakod fel az új fejezetet?

    VálaszTörlés
  11. huh nagyon izgalmas lett!
    szegény Elena!Remélem nem lesz baja
    Kíváncsian várom a folytatást

    VálaszTörlés
  12. nagyon jó lett!
    várom a kövit!

    VálaszTörlés
  13. nagyon ügyi vagy bár lehetne egy kicsit hosszab

    VálaszTörlés
  14. Tetszik a sztori, nagyon is :D
    Mikor folytatod?

    VálaszTörlés