Általánosságban :)

Történetről: a történet a 'Vámpírnaplók' (TVD) sorozat fajtájára hasonlít/azaz nem a könyvre/. A történet alapja az első évad. Én pedig úgy gondoltam, hogy a "2.évadot" sajátosan írom meg. Ennyit röviden =P
Frissek: hát én 2-3 naponta gondoltam a frisseket, mert a részek rövidek, de lehet, hogy majd lesznek kivételek és hamarabb hozom, ha esetleg elmaradnék, akkor dupla fejit hozok.
Következő rész tartalmából: Az élet változik. Ahogyan az emberek is, jelen esetben vámpírok is. Létezik második igaz szerelem? Lehet bármi is Elena és Damon között?! Majd kiderül a következő részekből... :)

2010. július 6., kedd

9.fejezet - Rémület

Ahogy ígértem az új fejezet ma. :) remélem tetszeni fog.

* * * *

Nagyon megijedtem, amikor Damon elmondta mit gondol. Soha nem gondoltam volna, hogy bármit is érez irántam… vagy legalábbis megfordult a fejemben, de nem gondoltam volna komolyan.

- De mégis mit? – kérdeztem remegő hanggal, a szememben könnyen gyülekeztek, de próbáltam elfojtani a sírást.


- Nem tudom Elena. Engem is meglep és magam sem értem mit is érzek, de tudom, hogy van valami közöttünk, valami kapcsolat vagy több, tényleg nem tudom…

Nem igazán tudtam erre mit mondani. Sokként ért az, amit mondott.

- Damon. Szeretném, ha most elmennél. – mondtam közönyösen, azt hittem így magabiztosabb hangvételű lesz a mondandóm, de nem így történt. Ugyan úgy hallatszott benne a félelem a keserűség és a szomorúság.

Damon felállt az ágyamról és kiment az ajtón. Amint kilépett rajta, könnyeim utat törve, záporként hullottam a frissen mosott ágyneműmre. Nem tudtam mit csináljak, vagy, hogy egyáltalán értem –e ezt az egészet, de biztos voltam benne, hogy az előzőleg feltűnt félelem nem volt alaptalan. Nem tudtam kinek mondjam el, vagy, hogy hogyan mondjam el, vagy egyáltalán elmondjam –e… Boonie-nak nem, mert ő biztos, egy jól irányzott varázslattal ártana Damonnak, bár akármennyire is össze vagyok zavarodva, nem tudnék neki ártani. Caroline, ő nem értené és biztos nagyon megharagudna, és most nagyon is szükségem van rá és Boonie-ra. Más pedig nincs. Nem mondhatom el ezt kellemes kis ebédtémaként Jeremynek vagy Jennanak. Alaricra sem tartozik… Mostanában Damon volt az akivel mindent megbeszéltem. Hol a roncshalmaz életem, hol a szerelmi csalódásom Stefannal, vagy pár plusz kilóról, vagy a bálról… Úristen! A Bál! Vasárnap lesz, addig pedig 3 nap van háta. Ezek után, hogy néznék Damon szemébe, hogy jelenhetnék meg vele,mint a párja… A legrosszabb, hogy maga Damon sem tudja mit érez… Hogyan álljak a dolgokhoz, ha nem tudom mit jelentenek a dolgok…

*

Ránéztem az órára és 7.21-et mutatott. Mivel ma nincs első órám ezért csak 8.45-re kell bemennem a suliba. Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból és mindent lassított felvételben csináltam. Nem akartam bemenni a suliba, sőt egyáltalán nem akartam csinálni semmit, de kénytelen voltam. Kiválasztottam egy egyszerű felsőt és egy sima farmert. Lementem a konyhába, de senki sem volt ott. Jeremy valószínűleg már a suliban van, Jenna pedig… fogalmam sincs. Csináltam magamnak egy jó erős kávét és egy tányérra tettem pár darab kekszet. Megreggeliztem, felvettem egy szandált, a táskámat pedig a vállamra aggattam. Mivel a régi kocsim teljesen szétment, ezért mostanában gyalog járok suliba vagy Jennaéval, ha megengedi. Most nem volt itt a kocsija, szóval egyértelmű volt, hogy lábbusszal teszem meg az otthonom és az iskola közti távolságot. Legalább lesz időm gondolkodni… bár mostanában nem igazán jött jól a gondolkodás… inkább nem gondolkodom, jobban járok én is és a körülöttem élő emberek is. Amikor beértem, mindenki aggódó tekintettel nézett végig rajtam. Ennyire rosszul nézek ki?! Valahol a tömeg közepén észrevettem Caroline szőke haját és ahogy integet felém mosolyával, majd pár pillanat alatt lehervad a mosoly tündérhez hasonló arcáról. Átverekedett a tömegen majd odarohant hozzám és aggodalmasan magához ölelt.

- Mi történt? Megijesztenem ezek a hangulathullámaid. Pár nappal ezelőtt még kicsattantál a boldogságtól, most meg – itt végig mutatott rajtam – teljesen magad alatt vagy…


- Hát van 1-2 problémám… - körítettem, de tudtam, hogy ezzel csak még jobban fel spannolom Car-t.


- Ugye tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz… - mondta ölelgetve és elindult a folyosón.


- Ez bonyolult és én sem értem igazán… - mondtam titkolózva. A következő kérdése biztos az lesz kit nem értek…


- Ha szabad megtudnom ki tett ennyire boldogtalan, depis Elenává??

Legnagyobb szerencsémre pont akkor csöngettek be én pedig gyorsan elslisszoltam a terembe. Töri órám volt, ami viszonylag unalmasan telt. Óra után oda hívott magához Mr. Saltzman.

- Elena. Tudsz valami olyant Damonról, amiről nekem is tudnom kéne? – kérdezte sejtelmesen. De nem tudtam ezt hova vélni…


- Nem, de miért? – kérdeztem még mindig nyúzottan.


- Újabb „furcsa” halálesetek történtek… - mondta idegesen.

Bennem egy pillanatra megállt az ütő és féltem, hogy miattam lett ismét olyan Damon, amilyen régen volt.

- Sajnálom Mr.Saltzman, de most mennem kell.

Kirohantam a teremből és nem foglalkozva a többi órámmal, elhagytam az iskolát és gyalog indultam a Salvatore panzióhoz. Bekopogtattam és nem meglepően, Damon nyitott ajtót…

- Ismét meg akarod keseríteni a város életét, csak miattam. Nem akarok neked fájdalmat okozni, de attól még nem kéne… - hadartam neki sírva, mire ő csöndre intett.


- Valamit mondanom kell. – mondta és behúzott a házba.

Én csak szipogva bólintottam és hagytam, hogy magával húzzon.

- Egy csoport új vámpír van a városban… - mondta idegesen és sütött arcáról az aggodalom és kezemet még erősebben szorította meg.

* * * *

Háát ismét függővég :D Tudom, hogy nem szeretitek, de ettől lesz izgalmas a történet. Hát ennél rövidebbre terveztem a fejezetet, de eluralkodott rajtam az ihlet íze :D remélem nem sok, ha 10 komit kérek ismét. :P jó olvasást és soksok komit lécii :)


milliópuszi.

AnnaLynne95

15 megjegyzés:

  1. szia
    nagyon jó lett és nagyon tetszett
    remélem hamar lesz friss
    puszi:Lilla

    VálaszTörlés
  2. szia
    nagyon jó feji lett!!! Elena nagyon kiakadt Damon mondandóján... de rem azért lesz még itt vmi. ;)
    egy csoport vámpír??? uhh. mik lesznek még itt?!

    alig várom a kövi részt!! =D
    puszii.ŁŁ. csillus.

    VálaszTörlés
  3. Soha nemtudom kifogni hogy én irjak elsőnek komit...most szomoró avgy miatta...De ami a történetet illetti HOGY TUDTÁL IJET TENNI VELÜNK,NEMBIROK VÁRNI A KÖVETKEZŐIG...a DILIHÁZBA FOGOK MENNI ÉS AZT HISZEM HOGY VISZLEK MAGAMMAL TÉGED IS...azt hiszem hogy megnyugodtam,nah szóval amúgy nagyon jó lett ez a fejezet is és én tényleg annyira kiváncsi vagyok...Legelőször felment bennem a pumpa hogy hogyan lehet igy befejezni,de lécci siess a következővel mert én már tűkön ülök a kiváncsiságtól... :d tudom hogy nagyon idegesitő vagyok,de nagyon tetszik a történet... :))))))

    VálaszTörlés
  4. Szia!
    Szuper fejezet lett, de a többi is az! ;) Kíváncsi vagyok mik fognak itt történni még. Nálam is épp most lett új friss pár hónap ihlet hiány után. Ha akarod lesd meg és komizz!

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jó lett! Új csoport vámpír? Talán Stefan és Katherine teremtette őket? Meglehet! De én meg foglak ölni a függővégért!
    Puszi : FRiday

    VálaszTörlés
  6. És van friss a VH-ból! A kedvenc szereplőd szemszögéből! Dan a legjobb!

    VálaszTörlés
  7. szia!
    Hát ez megint nagyon jó lett!
    De az a függö vég!!!
    Mi lesz? Kik ezek a vámpírok?
    Remélem nem lesz nagy bonyodalom!
    Puszi

    VálaszTörlés
  8. Szia!
    NA megint függővég xD:D Új vámpírok? És veszélyben van Elena?
    Most már alig várom a következő fejit *.*
    pusszi rosalie <3

    VálaszTörlés
  9. Én csak pár napja olvasom a történetedet, de nagyon-nagyon tetszik :D
    Már nagyon várom a következő fejezetet :D

    VálaszTörlés
  10. nagyon köszönöm ezt a sok komit. megmondom őszintén egész nap nézegettem és csak annyit láttam 0 komi. nagyon nagyon elvoltam keseredve és szomorúú is voltam. aztán mondom megnézem lehet csak szarakodik a blogspot. erre rákapcsolok és nem 9 komi?! :D annyira megörültem, hogy :D jajj ^^
    hát csak annyit mondhatok a következőkről, hogy a vámpírok elenát akarják na meg a várost(mily meglepőő :P:P) és Damon kell megvédje őket... Elenával kell folyton lennie és hát... meglátjuk mi lesz velük, hogy ez majd csak ront -e a helyzeten... na mind1 így is sokat mondtam :P

    pusziiiii

    AnnaLynne95

    VálaszTörlés
  11. Nagyon jó az új rész várom a folytatást:D

    VálaszTörlés
  12. köszi és sietek. :)
    1 komi és megvan a 10. :D

    milliópuszii.

    AnnaLynne95

    VálaszTörlés
  13. Frisst akarunk! Nálam is van! A kedvenc szereplőd szemszögéből! Ez már a harmadik komim, és akár még írok ötöt mert annyira jó lett!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    Puszi : Friday

    VálaszTörlés
  14. kösziiii<3 megnéztem és elolvastam az új fejit. pár pill és írom is oda a komit. de nekem nagyon bejöttamúgy :P:P
    de nállam még mindig azt jelzi hogy 0 komi :(:( remélem hogy megjavul majd a blogspot :P:P
    pussssz

    VálaszTörlés
  15. szia !!
    úgy várjuk már következő fejit! ^^ rosalie most elfelejtettél odaírni :(
    ez nagyon jó lett :D:D
    puszi: picur :P

    VálaszTörlés